Sok tapasztalatot és önbizalmat gyűjtött Ruandában a magyar válogatott – Lelik Rékával beszélgettünk

A magyar válogatott sikerét hozta a 2026-os női kosárlabda világbajnokság ruandai előselejtezője. A mieink a tornagyagyőzelemmel biztosították helyüket a 2026. márciusában megrendezésre kerülő világbajnoki selejtezőn. A ruandai seregszemle legértékesebb játékosának Lelik Rékát választották, akivel a hosszú túra szakmai és emberi tapasztalatairól beszélgettünk.

Van egy sablonkérdésem, amit mindig felteszek, amikor egy játékos egyéni elismerést kap nagy tornák végén. Láttad jönni ezt az MVP címet? Volt előjele számodra, hogy ilyen szempontból is kijöhet a lépés?

Nem gondoltam volna, már csak azért sem, mert magán a tornán nem volt egyik mérkőzésen sem extra teljesítményem. Inkább a stabilitás szót használnám, ha jellemezni kellene a játékomat.

Próbáltam kiegyensúlyozott maradni végig és igazából ez hozhatta meg az elismerést. Azon túl természetesen, hogy általában a győztes csapatból szokták kiválasztani az MVP-t a statisztika alapján. Több, mint valószínű, hogy születtek jobb egyéni teljesítmények, de a csapatban nekem lehettek a legjobb számaim.

Nem is címet emelném ki, hanem az előbb említett stabilitást, ami célom volt erre a tornára és célom az előttünk álló szezonra, illetve a következő világversenyekre is. Szeretnék végig kiegyensúlyozott maradni és hozni tartósan egy alap jó teljesítményt.

Furcsa kettősség uralkodik minden olyan esetben, amikor magyar szemmel nézve extrém helyszínen rendeznek világversenyt. Egyrészt nem lehet – és szerintem nem is kell – kizárni a körülményeket. Másik oldalról viszont bármennyire szívtelenül hangzik így leírva, de egy profi sportoló felé elvárás, hogy a Kigali Arénában ugyanúgy teljesítsen, mint a DVTK Arénában. Te miként viszonyulsz ehhez a kettősséghez?

A körülményekről, az oltásokról, az étkezésről sok szó esett, de összeségében a vendéglátásra nem lehetett panasz és elég volt alkalmazkodni „csak” a helyszínhez.

Akadtak problémák ételből, csapvízből vagy akár a maláriagyógyszerből adódóan, de meg kellett birkózni ezzel. Nem volt idő sajnáltatni magunkat, mert nagyon sokan kerültek ugyanabba a helyzetbe. Szerencsés vagyok, mert a kinti tartózkodásunk alatt azon kevesek közé tartoztam, akivel semmi, még egy kisebb rossz dolog sem történt.

Úgy érzem mindenki nagyon szépen leküzdötte ezeket az akadályokat. Számíthattunk egymásra, mindent megosztottunk, legyen szó gyógyszerekről, vitaminokról vagy akár csak egy jótanácsról. Nagyon jól összekovácsolta a csapatot bizalmi szinten is ez az utazás.

Mielőtt továbbmegyünk, hogy csináltad, hogy minden probléma nélkül megúsztad az utat? Egyáltalán, hogy nézett ki a nem kosárlabda jellegű felkészülésed erre a túrára?

Vasgyomrom van (nevet..). Kint nagyon fűszeresen főznek, szeretik a keleti fűszerezésű dolgokat, a curry-t, a chilit és itthon én is sokszor fogyasztok ilyen jellegű ételeket. Ezen felül az utazás előtt immunerősítésbe kezdtem, probiotikumot szedtem a bélflórám megerősítése érdekében. Kint is figyeltem arra, hogy mit eszek. Például nem ettem húst. A csapvízre is ügyeltem, hogy még fogat se azzal mossak.

Igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen probléma. Mindenki más is is így tett a csapatból, de van, aki, aki szerencsétlenebbül járt. Az viszont valóban sokat segített, hogy felkészülten érkeztem.

Ne menjünk végig a torna minden találkozójának minden negyedén, inkább a fontosabb fordulópontokat nézzük. Mi történt az első és a második mérkőzés között?

Szenegál ellen pontosan tudtuk, hogy mire számítsunk. Ettől függetlenül sajnos megmutatkozott, hogy nem elég fejben felkészülni. Mérkőzésen belül is alkalmazkodni kell a szenegáli játékosok által képviselt fizikális stílushoz. Mondhatom, hogy ebben erősen megbuktunk az első napon.

Tudom, hogy sok negatív észrevétel érkezett és támadták a válogatottat. Én sem tudok rá választ adni, hogy miért volt ilyen kevés tartásunk. Visszatérő probléma csapatszinten, hogy az első mérkőzésekbe rendre belealszunk. Ennek fényében próbáltunk készülni a másodikra. Kielemeztük a hibáinkat, megnéztük azokat a jeleneteket, amik a következő ellenféllel szemben a javunkra válhatnak. Szerintem a kapcsoló is átállt mindenki fejében.

Az is hozzájárult a második napon a jó folytatásához, hogy a Fülöp-szigeteket bekategorizáltuk magunkban Japán 2.0-nak, akiket már megtapasztaltunk a saját bőrünkön, így könnyebb dolgunk volt. Ezen felül a jó kezdés önbizalmat adott és azzal elindultunk felfelé olyan úton, ahol már lehetett érezni, hogy minket nem tudnak megállítani.

Beszéltél a mentális tényezőkről. Gyakorlatilag innentől a torna hátralévő szakasza „élet-halál” szituáció volt. Nem ülte meg a fejeket az a bénító gondolat, hogy „csak el ne szúrjuk”?

Én személy szerint az első mérkőzés után éreztem, hogy ezzel a Szenegállal vívjuk majd a döntőt és kifejezetten örültem is ennek. Tapasztalat, hogy ugyanazon ellenféllel szemben a második meccsen mindig jobbak vagyunk és ha ez itt is így van, akkor megnyerjük a tornát. Szerencsére igazam is lett.

Komolyara fordítva a szót, így utólag jobban jártunk ezzel az ággal. Szenegál a másik ágon nagyon fizikális elődöntőt vívott Ruandával, ráadásul ők kapták a későbbi időpontot és ez sokat kivett a készleteikből. Emiatt mi a döntő napján frissebbek tudtunk lenni és ez nagyban hozzájárult a győzelemhez.

A két „legnagyobb nevű” rivális Brazília, az Amerika-bajnokság címvédője és Nagy-Britannia volt. A velük vívott összecsapásokról milyen tapasztalatokat raktároztál el?

Tisztában voltunk azzal, hogy ez a két nemzet milyen erőt képvisel, de azzal is, hogy nem teljes csapattal állnak ki. Itt az volt a kihívás, hogy vegyük őket ugyanolyan komolyan, de talán a kötelező győzelem gondolata is ott motoszkált a fejekben, ami nyomást rakott ránk.

Annak a két délutánnak abban ragadtuk meg a lényegét, hogy erős ellenféllel szemben magabiztos játékot mutatva olyan önbizalmat tudjunk szerezni a döntő napjára, amivel mi el tudjuk hinni, hogy legyőzhetjük ezt a szenegáli csapatot.

Szépen mutatja a csapat fejlődését, hogy napról-napra fel tudtunk javulni a játék minden szegmenségben. Nem mondom, hogy a döntőben mutattuk a csúcsformát, mert a hét nap alatt lejátszott öt mérkőzés elég húzós menet. Nyilván az ellenfélnek is az, de azt éreztem: ahogy haladunk előre az időben, egyre jobbak és jobbak tudunk lenni. Ez általában fordítva szokott lenni a fáradtsági tényező miatt. Komoly fegyvertény, hogy mindig ki tudtuk javítani az előző napi hibákat.

Összességében mit nyert a magyar válogatott Ruandában?

Nehéz lenne megfogalmazni egy mondatban. Azon túl, hogy megnyertük a tornát és tudjuk, hogy ez mit jelent, önbizalmat adott a jövőre nézve, hogy igenis képesek vagyunk nyomás alatt teljesíteni. Ha ki van adva, hogy nekünk meg kell nyerni valamit, akkor meg tudjuk nyerni. Ezek után jöhetnek a kisebb elvárások, látjuk, hogy mikre lehetünk képesek.

Mondhatom mindannyiunk nevében, az, hogy eljutottunk Afrikába, adományozhattunk, megtapasztaltuk milyen egy idegen kontinensen teljen más népcsoport körében élni, mennyire kedvesek, befogadóak az emberek, egy jó élmény volt. Megtanultuk levetkőzni az azokat a nehézségeket, ami egy ilyen utazással járhat.

Összességében sok tapasztalatot és önbizalmat nyertünk.

Eddig a szakmai részről beszéltünk, de egy kicsit térjünk ki a lelki oldalra. Mennyire tudtátok, mennyire akartátok beengedni a környezetet a fejetekbe?

Próbáltunk nem elmenni olyan részekre, ahol ez igazából sokkoló lett volna. A belvárosban nem volt annyira rossz a helyzet, hogy az megviselt volna minket, de éppen ezért a falvakat nem érintettük.

Biztos sokan tudják, hogy Ruandában 30 évvel ezelőtt volt egy népírtás, melynek egy világhírű múzeummal állítottak emléket. Én szerettem volna megnézni, de gondolni kellett arra, hogy ez milyen lelki állapotot eredményez, hiszen egy olyan tornára érkeztünk, ahol teljesíteni kell.

Figyeltünk rá, hogy ne kapjunk nagy dózisban akkora sokkot. Inkább csak belekóstolgattunk az ottani valóságba. Azt viszont fontos kiemelni, hogy jó volt látni a csapat összefogását, amikor adományokat gyűjtöttünk, meghívtuk a gyerekeket a meccsre. Ez a magyar összefogás szívmelengető volt.

Kevesebb, mint egy hónap és kezdődik a bajnokság, jön a napi daráló. Mennyire vagy most kiürülve lelkileg?

Nincs idő kiürülni se. A hazaérkezés után 4-5 nap maradt minden teendőt elintézni és leköltözni Miskolcra. Gondolkozni sincs idő azon, hogy a héten már az alapozás hajrája kezdődik és jön a szezon. Arra nagyon jó volt az augusztus végi torna, hogy meccsformába lendültünk és beállt az a ritmus, ami a bajnokság vége után kicsit leült.

Mindenkinek, aki ezen részt vett, könnyebb lesz felvenni a meccsritmust és fejben jobban fókuszálni. Fizikálisan is sokat adott, hogy ekkora terhelést kaptunk és szerintem ez csak a hasznunkra válhat. Ki kell pihenni a dolgokat, de ezt a munkát inkább fejben kell elvégezni, mert fizikálisan nincs erre idő.