Hirdetés
Magyarország

A Galatasaray-t látja vendégül a Sopron



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Szerdán a tervek szerint 21 órától a Galatasaray együttesét fogadja az Eurolia 13. fordulójában a Sopron Basket. Laczka Miklóssal, a soproniak másodedzőjével beszélgettünk a felkészülésről és a várakozásairól.

Január 26., szerda
Sopron Basket – Galatasaray
21:00 Sopron, Novomatic Aréna

A Sopron Basket a hétvégén 92-63-as sikert aratott a VBW CEKK Cegléd otthonában. Laczka Miklósnak felvetettük, hogy a statisztikára pillantva megvalósultak azok a beharangozóban is megfogalmazott célok, hogy minden nevezett játékos pályára lépjen és arányosan osszák el a terheket.

„Igen, ez megvalósult. Bár az első félidőben nyögvenyelősen indult, köszönhetően annak, hogy a Cegléd felszabadultan, nagyon jól játszott. Mi pedig – valahol érthetően – a kurszki mérkőzés után nem voltunk annyira élesek. Bennünk volt az a fáradtság, főleg amit az utazás okozott. Az első félidővel nem voltunk elégedettek, de utána a második félidőre sikerült felpörögni és onnantól kezdve azt mondhatom, hogy megvalósult, amit elterveztünk.” – fogalmazott a visszatekintése alkalmával Laczka Miklós.

A mérkőzésen immár magyar bajnokin is visszatért a lapunknak közelmúltban hosszabb interjút adó Czukor Dalma, aki 18 perc alatt 14 ponttal, közte 4/4 triplával segítette csapatát.

„Jó volt ezt a teljesítményt látni. Az elején, amikor kapott egy meccsterhelést, az látszódott, hogy hirtelen erősnek bizonyult neki. Utána, leginkább a második félidőben, viszont nagyon szépen komfortosabban mozgott, eredményes tudott lenni. Ha már csak arra jó volt ez a meccs, hogy kapjon önbizalmat, visszacsatolást arra, hogy jó állapotban van, már örömteli.” – mondta a soproniak másodedzője, akinek felidéztük, hogy a négy legeredményesebb játékos a címvédőnél magyar volt az albertirsai összecsapáson. „Ilyenkor ezek nagyon fontos dolgok.” – tette hozzá Laczka Miklós.

Szerdán 21 órától fogadja a Sopron a Galatasaray-t, miután Isztambulban lezárták a repülőtereket a hóhelyzet miatt. „Nem jelent jelentős változást. Maximum annyiban, hogy később lesz a mérkőzés, mint megszoktuk.” – fogalmazott a soproniak másodedzője arra kérdésünkre válaszolva, hogy mennyiben borítja fel a terveket az új időpont. Hogy a törököknek ez a nehézség mit jelenthet?

„Ők időben tudták, hogy nem lesz zökkenőmentes az utazás. Valószínűleg tudtak otthon edzeni vagy kisebb változtatással megoldani. Ez tipikusan az a szituáció, aminek lehet negatív hatása, de lehet az ellentéte is. Elég, ha azt nézzük, hogy mi hogy szerepeltünk Kurszkban, tehát jól is elsülhet, ha az utazás nehézkes.” – mondta Laczka Miklós.

Fotó: FIBA.Basketball

A két csapat őszi mérkőzésén szinte végig vezetve 67-61-re nyertek a törökök. Nem ízlett a Sopronnak a Galatasaray igencsak kelletlen, szokatlan játéka. Azóta változott a keretük, bemutatkozott Kelsey Plum, de Laczka Miklós arra hívta fel a figyelmet, hogy az ellenfél stílusa változatlan.

„A Galatasaray továbbra is nagyon erős és kellemetlen ellenfél. A stílusuk nem nagyon változott. A támadójátékuk hasonló, mint Kelsey Plum nélkül volt. Riquna Williams helyére tökéletesen beilleszthető a rendszerbe. Egyből nagyon sok labdát használ el, de ez az esetében inkább pozitív dolog. Valószínűleg erre szerződtették, azóta Kaela Davis is egyre jobban beilleszkedett és Tinának továbbra is nagyon jó szezonja van. Bilgic szintén jól játszik, tehát a kulcsjátékosaik eredményesen szerepelnek. Ami náluk negatívabb lehet, hogy információink szerint Aneta Steinberga vállát meg kellett műteni és lehet, hogy már az egész szezonban nem tud pályára lépni.” – mutatta be az ellenfelet a Sopron Basket másodedzője.

Anete Steinberga kiválása kezdetben nagy érvágásnak tűnt, de azóta alkalmazkodni látszik hozzá a Galatasaray.

„Egyrészről – ahogy te fogalmaztál – nagy érvágás. Amikor kiesett, a bajnokságban is volt néhány váratlanabb vereségük. Azóta viszont, mintha erre is jobban felkészültek volna. Az őt helyettesítő Gulcan jó formát mutat. A másik, hogy a kiválása a kellemetlenségüket segíti elő. Így egy alacsonyabb szerkezetben játszanak, amiben sok variáció rejlik és több olyan dolgot csinálnak, amivel nem találkozunk minden héten. Nem mintha ne láttunk volna ilyet, de azért mégis ez egy kellemetlen stílus, ami megkövetel a részünkről egy plusz felkészülést.” – mondta Laczka Miklós.

Fotó: FIBA.Basketball

Múlt héten a Galatasaray nagy skalpot gyűjtött be a Girona legyőzésével. Életben tartották az esélyeiket még az Euroliga negyeddöntőre is.

„Itt a végjátékban mindenkinek nagy a tét. Én azt mondom, hogy szinte bármit elérhetnek még. Akár az Euroliga rájátszásig is eljuthatnak. A múlt heti Girona elleni mérkőzésük meggyőző volt. Emiatt és mivel nagyon jó egyéniségekkel van tele ez a csapat továbbra is, mi egy nehéz mérkőzésre számítunk.” – mondta Laczka Miklós.

A soproni szurkolóknak Határ Bernadett és Tina Krajisnik párharca külön pikantériát jelent. „Így van. Nyilván Tinát nehéz látni ellenfél játékosaként pályára lépni. Ismerjük őt, azt gondolom, hogy bőven van keresni valónk abban a párharcban, de azt is tudjuk, hogy borzasztóan szívós és rengeteg olyan erénye van, ami nehéz ellenféllé teszi őt.” – jellemezte a kiváló centert a soproniak másodedzője. A szerb klasszis 30.5 perc alatt 17.6 pontot, 9 lepattanót és 2.5gólpasszt átlagol eddig.

Fotó: FIBA.Basketball

Szombaton a Fenerbahce lesz a rivális. Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogy érdemes-e tartalékolni, számolgatni a csoportrangadó előtt.

„Röviden erre azt tudnám mondani, hogy nem.” – válaszolta Laczka Miklós. „Itt Euroliga mérkőzések jönnek egymás után. Irreális lenne ilyesmit elvárnunk és nagyon rossz mentalitásról adna az tanúbizonyságot, ha mi bármennyire is előre tekintenénk. Itt minden csapat nagyon erős. Még mindig lehet az az érzésünk, hogy egy olyan kellemetlen stílusú csapat ellen, mint a Galatasaray, a rendelkezésre álló idő a felkészülésre – úgy, hogy az utóbbi időben nem tudtunk együtt készülni – nagyon kevés. Nyilván megpróbáljuk kihozni belőle a maximumot, de az semennyire nem fér bele, hogy bármennyire is előre tekintsünk.”

A hétvégén a számtalan bejelentés között elsikkadt a hír, hogy az Euroliga alapszakasza a tervezettnél később, a február 19-20-i hétvégén ér véget. Zárásul arról is beszélgettünk, hogy ez mit jelent a Sopron Basket számára.

„Reméljük, hogy addig le tudjuk játszani a mérkőzéseinket rendben. Nekünk annyiban mindenképpen segítség lenne, hogy akkor feltételezhetően – továbbjutás esetén – nem kellene azonnal a Magyar Kupa után pályára lépni. A sorozat szempontjából ez szerintem most „belefér” a menetrendbe. Nekem az lenne a logikus, hogy egy héttel tolódik minden, hiszen még így is benne lennénk abban az időben, amit erre a FIBA alapvetően kigondolt.” – összegzett Laczka Miklós.

Hirdetés