Hirdetés
Magyarország

“Ebből könyv lesz!” – bemutatták a Sopron Basket Euroliga sikerének emléket állító albumot



:

:

Fotó: Sopron Basket

Hirdetés

Sporttörténelmet írt tavasszal a Sopron Basket, miután első magyar csapatként elhódította a női kosárlabda Euroliga trófeáját. A sikert egy impozáns kiadvány örökíti meg, a We Are The Champions emlékalbum. Ezt mutatták be pénteken délelőtt az MKOSZ Székházában.

Az alkotók mellett az esemény díszvendégei Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke, valamint Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke voltak.

Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár személyes hangvételű bevezetőjében Török Zoltánhoz, a Sopron Basket ügyvezetőjéhez szólt. Méltatta a soproni klubot, mely alázattal, céltudatossággal küzdött álmai eléréséért. Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke pedig a sport összetartó erejét és a magyar kosárlabda elmúlt 10-12 éves fejlődését emelte ki, melyet nemzetközi szinten is elismertek.

Fotó: Sopron Basket

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a Nagy Béla Program fontosságáról beszélt, mely ezen kiadvány megjelenését is támogatta. Az emlékalbumot úgy jellemezte, hogy méltó a Sopron Basket Euroliga sikeréhez. Ha az emlékalbumoknak lenne Euroligája, akkor ott is az élre törhetne. Szűk azon magyar csapatok listája, akik európai trófeát nyertek – tette hozzá. A sportkultúra része, hogy ezeket a sikereket megörökítsük.

Harle Tamás, szerkesztő elmondta, hogy a magyar sportkönyvkiadás ékköve lehet ez az album. Szenvedély, szeretet, profizmus köti össze a szereplőket, alkotókat. Sőt, kulisszatitkokat is elárult: Török Zoltán elzárta a könyvet a nagyközönség elől a mai prezentációig.

Fotó: Sopron Basket

Lantos Gábor, szerző közvetlen hangvételű köszöntőjében méltatta a siker főszereplőit. Kiemelve, ahol ilyen emberek dolgoznak és játszanak, ott a siker idővel megszületik. Tóth Zsombor, sportfotós szintén a csapat munkáját és a sikeres értékmegőrzés feladatát hangsúlyozta.

Zárásul Török Zoltán ügyvezető kért szót. Őszinteség, önvizsgálat a legnagyobb erény – mondta a soproni sportvezető, majd hozzátette: a klubnál dolgozók képesek folyamatosan önkritikát gyakorolni és ez segített eljutni erre a pontra. Végül egy nyári előadását idézte fel, amikor a magyar edzőtársadalom jelenlévő tagjainak arról beszélt: amikor elvégzitek a napi munkát, hazamentek, számot vettek, belenéztek a tűkörbe, legyetek kegyetlenül őszinték.

Hirdetés