Hirdetés
Magyarország

Sopron – DVTK csúcsrangadó vasárnap

Hirdetés

Vasárnap 18 órától kerül sor Sopronban a Novomatic Arénában a Sopron Basket és az Aluinvent DVTK bajnoki csúcsrangadójára.

Az elmúlt évad bajnoki döntőjének párosítása ismétlődik meg, amikor a Sopron és a DVTK összecsap. Ha szigorúan a neveket, a játékosok eredménysorát nézzük, akkor bátran kijelenthető: a két legerősebb magyar csapat méri össze az erejét. Ugyanakkor azt nem lehet mondani, hogy a két legjobb formába lévő hazai együttes találkozik. Sérülések rányomták a bélyegét mindkét fél őszére. Ez elsősorban a nemzetközi eredményességen látszódott, de hazai porondon is szenvedett már a Sopron és a DVTK is előre nem kalkulált vereséget. Éppen ezért a tabellán megszerezhető helyezésnél is nagyobb tétet adnak a lelki tényezők. Joggal tekint úgy mindkét csapat erre a rangadóra, hogy egy siker önbizalmat és lendületet adhat az igen sűrű téli időszakhoz.

A Sopron múlt héten Pécsett maradt alul, majd szerdán az Euroligában a Kurszk vendégeként. Azzal természetesen minden szezonban számolni kell, hogy lesznek sérültek, hullámvölgyek, de az óriási balszerencse, hogy egymást követően előbb Briann January, majd Jelana Milovanovic kiesett. Ez érezhetően kizökkentette a ritmusból a csapatot és egy kicsit az önbizalom is elveszett. Ráadásul Milovanovic kiválása kapcsán sokan elfelejtik, hogy egy új szerkezetet kellett alkalmazni, aminek az elsajátítása időigényes folyamat. Az elmúlt két kiemelkedően eredményorientált évvel való összehasonlítás éppen ezért nagyon sántít.

A Sopron esetében azt érdemes kiemelni, hogy például már a pécsi mérkőzéshez képest is sikerült előrelépni a lepattanók terén Oroszországban. Az, hogy Tina Jovanovic újra teljes értékű munkát tud végezni, ezt tovább erősítheti. Nagyon hiányoztak viszont a játékból a triplák. A pécsi mutató sem alakult kedvezően (7/28), de a kurszki (2/17) főleg nem. Pedig a harmadik negyed felzárkózása megmutatta, hogy egy-egy sikeres kísérlet mennyi lendületet adhat. Két ellentétes meccset veszített el a Sopron. Amíg a bajnoki vereségnél a rivális extra harmadik negyede hozta a fordulatot, addig a Kurszk inkább a rutinját érvényesítette. Egy ilyen kaliberű csapat pontosan megérzi, ha van egy olyan 6-8 perces szakasz, amikor a döntő futást be lehet vinni. Erre az első és második negyed fordulóján sor is került.

Fotó: Tóth Zsombor – Sopron Basket

A DVTK hasonlóan megküzdött a szezon eddigi menete során a sérülésekkel. Bár kisebb gondok még akadtak, de éppen a szerdai franciaországi vendégjáték volt az első, amikor gyakorlatilag teljes felállásban láthattuk a keretet. Kányási Veronika, Katona Szidónia még az évad elején, aztán Ziomara Morrison, Cyesha Goree és Medgyessy Dóra is hagyott ki mérkőzéseket miközben Shatori Walker-Kimbrough késői érkezésével és beépítésével szintén meg kellett küzdeni. A DVTK esetében elsősorban a meccseken belüli hullámzásban jelenik meg a nehézségekkel teli ősz. Miközben tavaly nagy erőssége volt a miskolci együttesnek, hogy stabil átlagot tudott hozni, amivel többek az Európa Kupában szoros végjátékban verte a Reyer Veneziát, megszorongatta a Galatasaray-t, itthon pedig bajnoki döntőbe jutott a kupa bronzérme mellett. Idén a válogatott szünet óta a Csata ellen 17 pontos előnyből keveredett szoros végjátékba, a Cadi La Seu ellen 14 pontos előny olvadt el a végére.

Teljes felállásában a DVTK rendelkezik a hazai mezőny egyik legjobban variálható, legtöbb felállásra lehetőséget adó keretével, amelyik dominál festékben, de tud sok labdaszerzéssel dolgozva futni és kívülről hatékony. Ugyanakkor az elmúlt meccseken igen magas volt az eladott labdák száma, a Cadi La Seu ellen 22, a Landes otthonában 17. Átlaggal hárommal több eladott labdája van csapatszinten a DVTK-nak. Ahogy a lenti táblázat mutatja, más értékekben nagy különbségek a fontos statisztikákban nincsenek a felek között. Ennek megfelelően lényegesen közelebbi képet mutatnak a számok, mint a tavaszi bajnoki döntő előtt.

A Sopron Basket videós összeállításában Tina Jovanovic adott helyzetértékelést.

Nehéz meccsre számítunk, nem akarok foglalkozni a múlttal. Mindkét összecsapásból sokat tanultunk. Most pedig arra koncentrálunk, hogy a lehető legkeményebben dolgozzunk és felkészüljünk a meccsre. Oda kell figyelni a hibáinkra és meg kell próbálni kijavítani ezeket az edzéseken, hiszen az az egyetlen módja annak, hogy visszanyerjük azt a formát, ami a szezon elején jellemzett minket. Jó védekezésre van szükség. Úgy gondolom, hogy ez a legnagyobb erősségünk. Ezért koncentrálnunk kell erre, aztán jó védekezésből rohanni és könnyű kosarakat szerezni és játszani a saját játékunkat.

– fogalmazott az egykoron Miskolcon is megforduló center.

Az Aluinvent DVTK hivatalos honlapján Cziczás László vezetőedző a lelki tényezőket emelte ki.

Az elmúlt időszakban a Sopron beleszaladt egy-két nem várt vereségbe. Elképzelhető, hogy emiatt kettőzött erővel fog ellenünk küzdeni, de az sem kizárt, hogy az eredménykényszer bénítólag hat majd rájuk vasárnap. Egyelőre ahogy ők, úgy mi is keressük tavalyi önmagunkat. Abban bízom, vasárnap mi kapcsolunk hamarabb. Ha jó napot fogunk ki és mindenki koncentrált lesz, akkor jó eredményt érhetünk el.

– mondta a DVTK mestere.

Statisztika