Hirdetés
Archivum

Sopron-DVTK rangadóval indul az év



:

:

Hirdetés

Kezdõdik az év elsõ fordulója a Közép Európai Ligában. A forduló magyar rangadóján vasárnap a Sopron fogadja a DVTK együttesét. Szombaton pedig a PINKK vendége az Igló, a Ceglédé a Somorja lesz.

Kezdjük a forduló legnagyobb érdeklõdésre számot tartó mérkõzésével, a Sopron-DVTK rangadóval. Nincs irigylésre méltó helyzetben a két csapat, mivel az év elsõ hétvégéjén rendkívül nehéz igazán jó mérkõzést játszani, miközben a bajnokság szempontjából ennek az összecsapásnak komoly tétje van. A DVTK kispadján most debütál az év utolsó napján szerzõdtetett Miguel López Alonso. A spanyol szakvezetõ csütörtökön mutatkozott be Miskolcon és ekkor már edzést is vezényelt. Vasárnap még keveset láthatunk az ismert szakember elképzeléseibõl, de hosszú távon akár komoly változásokat hozhat a DVTK játékában a spanyolos stílus. Érdekes lesz figyelni, hogy az eredmények ezzel párhuzamosan miként alakulnak majd.

A Sopron egy sok utazással terhelt decembert tudhat maga mögött, mely során Kelly Faris betegsége és Iva Ciglar beépítése is nehezítette a szakmai munkát. Ennek ellenére a csapat az Euroligában évek óta nem karácsonyozott ennyire jó helyzetben a továbbjutási esélyek szempontjából. A hazai küzdelmek során pedig az elõzményeket figyelembe véve a pécsi vereség benne volt a pakliban. Az biztos, hogy jól jött a Sopronnak is a kisebb pihenõ. A két csapat õszi mérkõzésén a bajnoki címvédõ szoros végjátékban nyert 70-62-re. Akkor Igor Polenek együttese 58-58 után az utolsó 4 percben hagyta állva riválisát. Hawkins 24, Fegyverneky 15 pontot szerzett. A Sopron 33-26-ra nyerte a lepattanókért folytatott csatát és különösen a 11 támadólepattanó jelentett igazán nagy elõnyt. Miskolci oldalon Raven 14 pontját emeltük ki a beszámolónkban. Összességében a vasárnapi rangadó esélyese a Sopron, de ahogy a bevezetõben is hangsúlyoztuk, nagy kérdés, hogy a kisebb téli szünet után melyik csapat találja meg elõbb a ritmust.

Szombaton a PINKK az Iglót fogadja. A pécsiek a beharangozó megírásának pillanatában még nem jelentették be, hogy kivel pótolják Tijana Ajdukovicot. A PINKK kerete ebben a felállásban – a szerb center és a korábban távozó Aulani Sinclair nélkül – több poszton hiányos. Roberto Hernandez együttesének abból a szempontból szerencséje van a sorsolással, hogy sem az Igló, sem a szerdai Novi Zagreb elleni mérkõzésnek nincs komolyabb tétje. Az Igló december végén elveszítette térdsérülés miatt Regina Palusnát, akit a pécsi szurkolók is jól ismerhetnek. A szlovák center – bár sorozatos sérülései miatt a várt karriert már nem futhatja be –, de a lehetõségekhez képest idén jó szezont produkált. A helyét a montenegrói Ana Baletic vette át. A várható magassági fölényét érvényesítve az Igló tûnik esélyesebbnek, de a PINKK-et nem lehet leírni.

A további szombati mérkõzéseken a Cegléd a Somorját fogadja, míg Kassára a Novi Zagreb látogat. A zágrábiak a téli szünetben több változtatást eszközöltek a keretükön. Érdekes lesz látni, hogy Kassán milyen felállásban játszanak. Az õszi zágrábi összecsapás nagy izgalmakat és utolsó másodperces kassai sikert hozott. A forduló utolsó találkozóját kedden rendezik, amikor Rózsahegyre a Pöstyén látogat.

Hirdetés