Hirdetés
Magyarország

Sopronban szerepel az UNI-Győr



:

:

Fotó: UNI Győr

Hirdetés

Pénteken 18 órától Sopronban a hagyományos Krasznai Ferenc Emlékmérkőzésen szerepel az UNI-Győr.

A Győr és a Sopron Basket kedden már összemérte az erejét. Akkor 88-87-es soproni siker született. Az volt a győriek második felkészülési találkozója a Csata elleni debütálás után.

“Ez jóval fizikálisabb volt. A Csata elleni mérkőzést követően sokat készültünk a támadásra és védekezésre is, hogy minél többet javítsunk. Voltak biztató jelek, de még mindig van mit fejlődni és tanulni. Messze van a szezonkezdés, ezek a mérkőzések hasznosak.” – fogalmazott Dombai Réka a győriek Facebook oldalának adott videós nyilatkozatában.

“Meg vagyok elégedve a csapattal, hogy ilyen jó ki-ki mérkőzést játszottunk. Pénteken is szeretnénk hasonlót vívni és revansot venni a Sopronon. Tény, hogy nincs még teljes keretük és nekünk is hiányzik játékosunk, de itt tudjuk megmutatni, hogy mennyit tudunk változtatni a csapat védekezésén és támadásán.” – tette hozzá.

A keddi mérkőzést győri oldalról Bach Boglárka és Varga Zsófia kisebb sérülés miatt hagyta ki, míg Beatrice Mompremier még nem érkezett meg Magyarországra.

Hirdetés