Hirdetés
Magyarország

Soproni győzelem Szekszárdon



:

:

Hirdetés

A 17. forduló rangadóján a Sopron Basket 65-59-es győzelmet aratott az Atomerőmű KSC Szekszárd otthonában. A negyedik negyed elején egy 9-2-es futással ragadta magához az irányítást a Sopron.

A két csapat rangadóin megszokott telt ház előtt és felfokozott hangulatban dobták fel a labdát. Két és fél percet kellett várni az első találatra, amikor Jelena Brooks volt eredményes. Erre Erica McCall válaszolt egy triplával. Fej-fej mellett haladtak a csapatok. 8-7-re még a Sopron vezetett, de innen 15-11-re fordított a KSC. 10 perc után pedig 18-13-as előnyt regisztrálhattunk. A duplákat tekintve 9-ből 5 kísérlet sikeres volt hazai oldalon és ehhez két tripla is jött. A Sopron számára elsősorban a nyolc eladott labda okozhatott fejfájást. A második negyedet Sara Krnjic találata vezette fel. Az ekkor kialakult 7 pont volt a legnagyobb mértékű hazai vezetés. A címvédő 25-25-nél egyenlített. A végig szoros találkozón a félidőig újra a KSC került pár pontos előnybe. A nagyszünetben 36-35-re mentek a hazaiak.

A félidei statisztikai sem árulkodott jelentős különbségről. Kiss Virág nélkül is tudta tartania a lépést a lepattanókban a KSC, eközben a Sopron a második negyedre csökkentette az eladott labdái számát. Mindössze hármat regisztráltak a statisztikai lapra. Szekszárdon Ty Marshall 8, Studer Ágnes 7 pontnál járt. A bajnoki címvédőnél Aleksandra Crvendakic jutott 12 egységig, Briann January pedig 7-ig. A másodikhoz hasonlóan a harmadik negyedet is Sara Krnjic találata vezette fel. 38-35 után azonban 6-0-val 41-38-ra fordított a Sopron. Gyorsan érkezett a hazai időkérés, amivel rendezte sorait a Szekszárd. Ennek eredményeként ismét magához ragadta a vezetést és 45-41-nél már egy soproni eligazítás állította meg a játékot. A fordulatos küzdelemben nagy különbség egyik oldalra sem formálódott ekkor.

Fotó: Tóth Zsombor

Az utolsó 10 percnek 47-47-ről futottak neki a csapatok. A negyedik negyedet Candice Dupree duplája és Jelena Brooks triplája indította. Három percen át nem találtak be a hazaiak. Ivana Dojkic két büntetővel törte meg ezt a kosárcsendet, de a Sopron lendületben maradt és 56-49-nél 9-2-es futást regisztrálhattunk. Krnjic találatával került közelebb a KSC, de Brooks triplája 8 pontra növelte a differenciát. Ez az egész meccsen a legnagyobb volt a felek között. Szoros, töredezett végjáték alakult ki, ahol az utolsó percben 61-57-nél Ivana Dojkic triplája még látótávolságba hozta a Szekszárdot. Összeségében azonban a Sopron sikere nem forgott veszélyben. A végül 22 ponttal záró Crvendakic büntetői alakították ki a 65-59-es végeredményt.

Eredmény

Atomerőmű KSC Szekszárd – Sopron Basket 59-65 (18-13, 18-22, 11-12, 12-18)

Legjobb dobók

Atomerőmű KSC Szekszárd: Sara Krnjic 12, Erica McCall 11/6, Ivana Dojkic 10/3, Tyaunna Marshall 10.

Sopron Basket: Aleksandra Crvendakic 22/3, Jelena Brooks 14/6, Briann January 9/3.

Statisztika

 

Hirdetés