Hirdetés
Archivum

Sorozatban 113 megnyert mérkõzés és újabb Olmypiacos bajnoki cím



:

:

Hirdetés

A héten a görög élvonalban is lezárultak a bajnoki küzdelmek. A papírformának megfelelõen az Euroligában is remekül helytálló Olympiacos szerezte meg a trófeát.

Fotó: olympiacossfp.gr

Fotó: olympiacossfp.gr

Az Olympiacos fölénye Görögországban megkõrdõjelezhetetlen. Egymást követõ negyedik évben hódították el mindkét trófeát, ráadásul 113 meccs óta veretlenek hazájukban. Ez egyben azt is jelenti, hogy idén is hibátlanul lettek bajnokok.

A bajnoki címig vezetú útjukon a Niki Lefkada alakulatát múlták felül elõbb, majd a fináléban a PAOK Thessaloniki gárdájánál bizonyultak jobbnak. A klub pénteken este zárta le egy összejövetellel a 2018/2019-es évadot, mely a Görög Kupa elhódítása mellett sikeresen megvívott Eurolliga selejtezõt hozott. A legrangosabb európai kupasorozatban pedig 2 gyõzelemmel és 12 vereséggel teljesítették a csoportkört, de ez nem adja vissza, hogy mennyi szoros meccset vívtak.

Nem szabad elfelejteni, hogy a keret tagja volt Rasheed Rita is, aki egy sajnálatos sérülés miatt tétmérkõzésen idén nem tudott pályára lépni az Olympiacos-nál.

Fotó: olympiacossfp.gr

Fotó: olympiacossfp.gr

Hirdetés