:
:
Péntektől vasárnapig Spanyolországban nemzetközi tornán szerepel U18-as válogatottunk.
A magyar lányok Ribadeo városában lépnek pályára, ahol sorrendben Lengyelország, Portugália, majd zárásul a házigazda Spanyolország lesz a rivális.
A mieink május 26-án kezdték a felkészülést. Az első két hetet Sopronban töltötte a csapat és ennek zárásaként a lengyelekkel mérkőztek a lányok. Ezeket a találkozókat egy részletes riportban értékeltük Laczka Miklós vezetőedzővel. Ezt követően Székesfehérváron folytatódott a munka.
A spanyolországi torna több érdekességet tartogat. A nyitó napon ismét megmérkőzünk a lengyelekkel. Tanulságos lesz összevetni a két soproni meccsel az összecsapást. A szombati rivális Portugália pedig csoportellenfelünk az Európa-bajnokságon.
A legutóbbi edzőmeccseink óta igyekeztünk letisztítani és pontosítani olyan taktikai elemeket, amiket akkor használtunk. Ezzel jól haladtunk, így a héten már újakat is adtunk hozzá. Természetesen ez okozhat kis nehézséget a támadójátékunkban az előttünk álló tornán. Ez azonban nem probléma, hiszen az Európa-bajnokságra kell összeállnia. Ettől függetlenül szeretnénk, ha a csapat koncentrációja, küzdése, védekezése valamivel kiegyensúlyozottabb lenne, mint az első két meccsen. Ebben előrelépést várunk! Emellett azzal, hogy nem tudtunk teljes kerettel utazni, a játékosok további lehetőséget kapnak egyénileg a bizonyításra, hogy megpróbáljanak bekerülni az Eb-re utazó keretbe.
– mondta lapunknak Laczka Miklós, vezetőedző.
A magyar csapat mérkőzései
Június 20., péntek
18:00 Lengyelország – Magyarország
Június 21., szombat
18:00 Magyarország – Portugália
Június 22., vasárnap
20:15 Spanyolország – Magyarország
