Hirdetés
Utánpótlás

Stabil alapokra helyezték a női kosárlabdát Veszprémben



:

:

Fotó: VESC Kosárlabda

Hirdetés

Mérész Csaba és Bényi-Virág Rita vezetésével remekül halad a leány kosárlabdázók nevelése a megyeszékhelyen: a VESC színeiben pallérozódó gyermekek idővel a profi szintig is eljuthatnak.
Mérész Csaba neve közel sem ismeretlen a veszprémi, a kosárlabdát kedvelő polgárok számára. A tréner korábban hat éven át irányította a helyi férfi kosárlabdacsapatot – írja a Vehír.hu portál.

Mérész vezetésével a Veszprém története eddigi legnagyobb sikerét érte el: a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa-győzelmet. Játékosként egy, míg vezetőedzőként két bajnoki ezüstérmet szerzett az NB I/B Piros csoportjában. Alázatos munkásságát a szurkolók mindig is elismerték, a szakembert tisztelték, szerették.

Az edzőt ugyanakkor a közelmúltban új kihívás elé állította az élet: a Veszprémi Egyetemi SC immár a női szakosztály vezetőjeként számít rá.

Tavaly nyáron nyolc-kilenc kislánnyal kezdtük a munkát, mára odáig jutottunk, hogy tízszer ennyi fiatal vesz részt az edzéseinknek. Ki kell emelnem kolléganőm, Bényi-Virág Rita munkásságát is, aki nélkül jelenleg nem tarthatnánk itt. Együtt kezdtünk el járni az iskolákba toborozni a gyermekeket. Immár U11-es, U12-es, U14-es, U16-os, illetve felnőtt női csapattal is rendelkezünk

– mesélt örömtelien Mérész, akitől megtudhattuk, egyesületük a Soproni Darazsak Sportakadémiával is együttműködést kötött. Az említett szervezet ott segít a veszprémieknek, ahol csak tud.

Bármiféle szakmai támaszra van szükségünk, a soproniak mindig segítőkezet nyújtanak. Két U12-es korosztályú játékosunk, Kis-Szitár Nóra és Miskey Lili Málna egyéni képzésben is részesülhet az akadémia jóvoltából. A csapatainkban sok-sok tehetséges leány fejlődik, akikből a jövőben akár profi kosárlabdázók is válhatnak. Örülök, hogy gyermekekkel dolgozhatok és láthatom a fejlődésüket.
Mérész Csaba hozzátette, a Veszprémi Kosárlabda Klubnak szintén köszönettel tartozik, hiszen a klub nevelési költségek nélkül átadta leány sportolóit a VESC-nek. Rámutatott, együtteseikben remek összhang uralkodik, a fiatalok több győzelmet is jegyeztek a regionális bajnokságban. Az U14-es alakulat már az Ajka, illetve a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia csapatát is felülmúlta, míg az U16 a Várpalota ellen aratott szép sikert.

Bényi-Virág Rita edzőtársammal lelkiismeretesen dolgozunk azon, hogy a fiatalok egytől egyig minden szükséges figyelmet megkapjanak. Valódi egységet kívánunk építeni, ahol mindenki számíthat a társára. Úgy gondolom, a stabil alapot sikerült megalkotnunk, de a munka érdemi része még hátravan. Szívesen látunk minden lányt, aki szeretne kosárlabdázni!

– zárta Mérész Csaba, aki pozitívumként kiemelte a szülőkkel való kiváló kapcsolatukat is.

Hirdetés