Stabilnak és fókuszáltnak maradni – interjú Studer Ágival

Sérülés miatt az isztambuli világbajnoki selejtezőt ki kellett hagynia, de ismét a nemzeti csapatunkat erősíti Studer Ági. Válogatottunk irányítójával beszélgettünk a közvetlen világbajnoki felkészülésről és azon túlmutató kérdésekről is.

Milyen érzés újra a válogatott kötelékében dolgozni, miután tavasszal nem tudtál ott lenni, és segíteni a lányoknak Isztambulban?

Valójában ugyanúgy érkeztem, mint bármikor máskor: teljesen magamat adva, azzal a céllal, hogy száz százalékot nyújtsak. Nyilván motoszkált a fejemben, hogy most mindenképpen szeretnék bekerülni a keretbe, de ez egyáltalán nem helyezett rám extra nyomást. Hozzátartozik az is, hogy jelenleg teljesen más fizikai állapotban vagyok, mint tavasszal.

Nagyon jól érzem magam, nincsenek fájdalmaim, ami a profi kosárlabdában nagy szó, hiszen sokszor úgy is játszunk, hogy itt-ott fáj valami. Ez a mostani, fájdalommentes állapot hatalmas plusz magabiztosságot ad. Jó kedvvel, pozitívan érkeztem; a lányok csodálatosak, így mindenképpen szerettem volna újra ennek a közegnek a részese lenni.

Az elmúlt klubszezonod küzdelmes, kihívásokkal teli, de végül hatalmas katarzist hozó év volt. Akár emberileg, akár a játékodat tekintve, változtatott rajtad valamit az elmúlt időszak tapasztalata?

Igen, abszolút. Egy ideje már üldöztem ezt a bajnoki címet, ami sokszor elérhetetlennek tűnt a Sopron dominanciája miatt. A legfontosabb változás talán az, hogy megtanultam hallgatni a testemre. Felismertem, hogy a fizikális állapot szorosan összefügg a mentális egészséggel, és ezt a kettőt szinkronba kell hozni. Korábban, ha valami nem ment a pályán, hajlamos voltam túlpörögni: nulla-huszonnégyben azon járt az agyam, miben kellene fejlődnöm, és azonnal bele akartam vetni magam a munkába. Most már tudom, hogy néha célravezetőbb kettőt hátralépni.

Meg kellett találnom az egyensúlyt a kemény munka és a tudatos kikapcsolódás között. Régebben nem engedtem meg magamnak, hogy mentálisan is pihenjek, de rájöttem, hogy sokszor azzal teszem a legjobbat, ha adok magamnak egy-egy szabadnapot, amikor teljesen mással foglalkozom. Bár ezt a felismerést részben a korábbi sérüléseim kényszerítették ki, a szezon végére már tökéletesen éreztem magam. A bajnokság utolsó három hetében szinte semmi fájdalmam nem volt.

Ahogy beszélgetek a nyár során a jelenlegi felnőtt válogatottunk vezető generációjának tagjaival, más-más élethelyzetre reflektálva, de szinte mindenkinél előkerül ez az egyensúlykeresés. Mondhatjuk, hogy annál a korosztálynál, akitől már tizenhat éves kora óta várta a közvélemény a felnőtt sikereket, mostanra érett be ennek a folyamatnak a mentális oldala?

Valóban. Világszinten is ritka az olyan játékos, aki fiatalon berobban, azonnal sikereket ér el, és utána végig a csúcson is tud maradni. A legtöbb karrierben vannak hullámvölgyek. Nálunk is voltak kiemelkedő időszakok, amiket törvényszerűen egy kis visszaesés követett. Kívülről ez sokszor úgy csapódik le, mintha megállt volna a fejlődés, pedig ez valójában egy tanulási folyamat része, ami évekkel később érik be – feltéve, ha kitartó az ember. Ilyenkor könnyű megkérdőjelezni önmagunkat, ezért is fontos a türelem és az, hogy ne a külső elvárásoknak akarjunk megfelelni.

A sportban rengeteg múlik az aktuális formán. Amikor régebben azt a kritikát kaptam, hogy „régen jobb voltál”, én legbelül úgy éreztem, hogy épp abban az időszakban fejlődtem a legtöbbet emberileg és mentálisan, még ha ez a statisztikákban nem is mutatkozott meg. Ez a belső munka vezetett oda, hogy tavaly csapatkapitány lehettem és bajnokságot nyertünk.

Szeretek másokból is erőt meríteni: visszanéztem például Emma Meesseman korábbi jekatyerinburgi meccseit. Fiatalon még neki is voltak olyan periódusai, amikor nem dobott be mindent, szemben a mostani, szinte tökéletes formájával. Emellett el kell fogadnunk, hogy az idő múlásával a testünk is változik. Fiatalon úgy érezzük, mindent elbírunk, de ahogy idősödünk, okosabban kell beosztani az energiáinkat. Ha jönnek a sérülések, abból az állapotból kell kihozni a maximumot. A fizikai és mentális harmónia tényleg kulcsfontosságú.

Ez nagyon szubjektív megállapítás lesz a részemről, de talán belefér. Számomra az egész nyár legértékesebb hozadéka, hogy végre kimondjuk és nyíltan tudunk beszélni ezekről a lelki folyamatokról akár egy interjú keretében is. Ez sokkal higgadtabbá, reálisabbá teszi akár a célok meghatározását is.

Így van, és nagyon fontos, hogy a fiatalabbak is hallják ezeket a tapasztalatokat. Nem mindig az a célravezető, ha az ember megállás nélkül csak hajtja magát, mondván, hogy „sportolók vagyunk, bírjuk a fájdalmat”. Ha figyelmen kívül hagyjuk a jeleket, annak előbb-utóbb törés a vége. A jelenlegi válogatottnál remek az egyensúly, a pszichológusunkkal csapatszinten és egyénileg is sokat dolgozunk ezen. Emiatt egy nagyon harmonikus, stabil légkör alakult ki.

Ami a célokat illeti – hiszen ’98 óta nem voltunk világbajnokságon –, természetesen szeretnénk meccset nyerni és továbbjutni a csoportból. Ugyanakkor felesleges előre feszélyezni magunkat. Én azt a célt tűztem ki a lányoknak viccesen: ha szeptember 10-én, a születésnapomon még kint leszünk, és ott ünnepelhetünk, akkor már elégedett leszek. Jelenleg mindenki nagyon nyugodt, tiszta a fókusz, senki sem számolgat előre, ami hihetetlenül felszabadító érzés.

Az elmúlt hétvégén Németországban játszottatok két tesztmeccset – egyet zárt kapuk mögött, egyet pedig közönség előtt, igazi vb-hangulatban. Milyen tapasztalatokkal gazdagodtatok?

Kifejezetten hasznos túra volt, különösen azért, mert a vb-hez hasonlóan egymást követő napokon kellett pályára lépnünk. A második, nyilvános mérkőzésen fantasztikus volt a hangulat, remekül felépítették az eseményt. Május óta nem játszottunk tétmeccset – csak az albás fiúk ellen volt egy edzőmérkőzésünk –, így nagyon vártam már, hol is tartunk valójában.

Sok pozitívumot láttam a pályán. Persze akadnak még apróbb döccenők az összehangolódásban, ami teljesen normális, de nagyon tetszett a csapat tartása. A második meccsen is voltak hullámvölgyeink, de nem estünk szét, hanem remekül reagáltunk, és végül visszavettük a kezdeményezést, a győzelmet is megszereztük. Nagyon jó szájízzel és pozitív megerősítésekkel jöttünk haza.

Tekintve, hogy ez más kihívás lesz, mint egy Európa-bajnokság vagy annak a selejtezője, mennyit újított a stáb a taktikán? Hozott be új elemeket, vagy inkább a meglévőket csiszoljátok?

Alapvetően maradtunk a már jól bevált szisztémánál. Van egy-két új figura, amit próbálgatunk, de a taktika gerince a régi. Egyszerűen nem volt elég időnk radikális változtatásokra: a tavalyi nyarat nem tudtuk teljes csapatépítésre fordítani, és azóta is csak rövid edzőtáboraink voltak. Ráadásul vannak, akik később csatlakoztak – mint Kinga, vagy Juhász Dorka, aki csak most fog –, így egy teljesen új rendszert nagyon nehéz lenne betanulni. Inkább a meglévő alapokat finomítjuk, és igyekszünk azokat a játékosok egyéni stílusára, erősségeire szabni.

Irányítóként mekkora kihívás számodra, hogy egy olyan kulcsjátékost, mint Juhász Dorka – akitől a közvélemény is nagyon sokat vár, a FIBA-nál a torna egyik arca – az utolsó pillanatban kell beépíteni a már hetek óta formálódó csapatba?

Dorka ízig-vérig profi, pontosan tudja, mi a dolga. A mi elsődleges feladatunk az, hogy a lehető legkönnyebbé tegyük számára a beilleszkedést. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nekünk már nem szabad hibáznunk a figurákban és a rendszerben. Ha mi stabilak vagyunk, ő is sokkal könnyebben átlátja a játékot és zökkenőmentesen tud csatlakozni.

Magas játékintelligenciája van, ösztönösen jól olvassa a pályát, így nem aggódom. Nem mi vagyunk az egyetlenek ebben a helyzetben: a francia válogatotthoz például nyolc WNBA-játékos csatlakozik az utolsó pillanatokban. A lényeg, hogy ne gondoljuk túl a helyzetet, és ha hibázunk is, azonnal tudjuk olvasni és lereagálni az adott szituációt.

Jól érzem a szavaidból, hogy a vb-ig hátralévő időszak legfontosabb feladata már csupán a higgadtság és a mentális egyensúly megőrzése?

Pontosan. Dorka beépítése mellett a lelki stabilitás a legfontosabb. Akkor tudjuk a legjobb arcunkat mutatni, ha nem görcsölünk. Az agresszivitást a pályán, a védekezésben és a támadásban kell megmutatnunk, fejben viszont végig higgadtnak kell maradnunk. A franciák ellen kezdünk, utána pedig jön egy sorsdöntő meccs Nigéria ellen. Bárhogy is alakul a nyitómérkőzés, a legfontosabb a tartás.

Biztosan lesznek hibáink, hiszen lehetetlen tökéletes meccset játszani, de a kulcs az, hogyan reagálunk ezekre. Nem engedhetjük, hogy egy-egy rontás lerombolja az önbizalmunkat. Mentálisan minden lehetséges forgatókönyvre fel kell készülnünk, és akár pozitívan, akár negatívan indul a torna, stabilnak és fókuszáltnak kell maradnunk. Ezt várom el magunktól.