Hirdetés
USA

Sue Bird egy évadot még biztosan vállal



:

:

Hirdetés

A Seattle Storm bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a klubbal Sue Bird. Ennek megfelelően a világklasszis irányító, aki október közepén töltötte be a 40. életévét, a 2021-es WNBA szezonban is pályára lép a tervek szerint. Bird nyáron válogatott szinten is történelmet írhat, miután Tokióban ötödik olimpiai aranyérmét nyerheti.

Sue Bird klubhűsége kiemelkedő, az eddigi profi pályafutását a tengerentúlon kizárólag a seattle-i együttes színeiben töltötte. A 2004-es, a 2010-es, a 2018-as és a 2020-as bajnokcsapatnak is a kezdőirányítója volt. A világklasszis zseni az egyetlen WNBA játékos, aki három évtizedben is trófeát tudott nyerni. Az NBA-ben is mindössze Tim Duncan és John Salley mondhatja ezt el magáról.

Sue Bird a WNBA-ben 2888 gólpasszt osztott ki eddig pályafutása során, amivel természetesen vezeti az örökrangsort.

Egy másik bejelentés is érkezett minap, a WNBA címvédőjének arculata a következő szezonra megújul. A Seattle Storm új logóját már az alábbi felvételen is láthatjuk a Sue Bird által viselt felsőn.

Fotó: Seattle Storm

Hirdetés