Hirdetés
Archivum

Svéd – lett és brit – montenegrói csata a nyolcért



:

:

Hirdetés

Hétfõn két mérkõzést rendeznek a 2019-es Európa-bajnokságon. A csoportkört követõen már rajtol az egyenes kieséses szakasz. Jönnek a nyolcaddöntõk, melyek sorában elõször a Lettországban szereplõ ágon az “A” és a “B” jelû négyesek második, illetve harmadikja között zajlik a küzdelem.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

Svédország a házigazda Lettország ellen lép pályára 17 óra 30 perctõl. A svédek a B-csoport második pozíciójában érkeznek, míg a lettek az “A” jelû négyesben szerezték meg a harmadik helyet a spanyol, brit kettõs mögött. Az eddigi szereplésükkel a svédek lehetnek elégedettebbek, akiknél Amanda Zahui minden eddigi várakozást igazol. Mellette magas poszton Louice Halvarsson teljesítményére sem lehet panasz, ahogy az Eldebrink-testvérpár játékára sem. Továbbra is azt lehet elmondani róluk, hogy egy jó szerkezetû versenyképes gárda európai szinten is. A letteknél ellenben nagyon érzõdik, hogy a hiányzóik miatt nem tudnak sem rotációban, sem szerkezetben versenyképesek lenni. Ez a csapat így kevés. Inkább a szívük és Elina Babkina egy-egy villanása tartja õket életben. Hazai pályán nagyot küzdve megszorongathatják a svédeket, akik összességében esélyesebbek.

Fotó: FIBA.Basketball

Fotó: FIBA.Basketball

A másik párosítást olyan szemmel kell nézni, hogy a Nagy-Britannia – Montenegró csata gyõztese lesz a riválisunk a csütörtöki negyeddöntõben. A britek Spanyolország mögött a második helyet szerezték meg, miután a letteket és az ukránokat is legyõzték. Kifejezetten jó benyomást tett a brit válogatott, akiknél a Temi Fagbenle, Jo Leedham, Karlie Samuelson Euroligás trió maximumon pörög. A spanyol kapitányuk Chema Buceta ehhez szervezett védekezést rakott és az egységre pedig a briteknél soha nem panasz. Még az ennél sokkal szerényebb képességû csapataik is nagyon egyben szoktak lenni. Ilyen egy Európa-bajnokság lebonyolítása, hogy Montenegró az elsõ két játéknapon mutatott szerény teljesítménye ellenére a negyeddöntõért játszhat. A legfontosabb csoportmeccsükre nagyon odatették magukat. A mennyiség és a minõség is hiányzik a korábbi évekhez képest náluk, de Glory Johnson zsenije, illetve a Spanyolországban légióskodó kettõsük, a külsõ sorban Bozica Mujovic, a palánk alatt Milica Jovanovic egy-egy villanással hoz nekik értékes pontokat.

Hirdetés
Hirdetés