Hirdetés
Magyarország

Szabó Noémi: a legfényesebb bajnoki ezüstérem



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

Az Atomerőmű KSC Szekszárd honlapja Szabó Noémi, sportigazgatóval készített szezonértékelő beszélgetést.

Számodra is aranyként csillog a bajnoki ezüstérem?

A klubunk által eddig megszerzett négy bajnoki ezüstérem közül mindenképpen ez a legfényesebben csillogó, hiszen nagyon megdolgoztunk érte ebben a szezonban. Ráadásul összességében nem vallottunk szégyent a friss Euroliga-győztes Sopron ellen a bajnoki döntő meccsein.

Mit éreztél a finálé első találkozója (tulajdonképpen karnyújtásnyira volt a csapat a bombameglepetéstől, a soproni győzelemtől) után?

Az első két mérkőzés a vereségek ellenére is nagy élmény volt. Nem nagyon játszottam el a gondolattal, hogy mi lett volna ha… Vagyis ha az első meccsen mondjuk nyerünk.

Elképzelted-e az elképzelhetetlent, azaz hogy meg lehet verni háromszor Európa frissen koronázott legjobb csapatát?

Ezt a Sopront egyszer is nagyon nehéz megverni, háromszor pedig jelen pillanatban egyetlen magyar csapatnak sem lehetséges.

Hogyan értékelnéd a szezont, amely során bemutatkoztunk az Euroliga csoportkörében?

Mély víz volt az Euroliga, amibe fejest ugrottunk, remélem jövőre megtanulunk „kiúszni” belőle. Nem vagyok csalódott, ezen keresztül kellett mennünk, s amennyiben Nikolina Milics nem sérült két és fél hónapig, biztosan lett volna néhány győzelmünk, de a sportban nincs ha.

A Magyar Kupa, amelyen bronzérmet szereztünk, kapcsán van-e hiányérzeted?

Kicsit csalódott voltam, de nem tartott sokáig, mert rá egy hétre a bajnokságban revansot vettünk a DVTK-n. Márpedig ők nagyon megérdemelték a kupasikert. Így van ez jól. A Hepp Kupa aranyunkkal így az idén is teljes az éremkollekciónk.

Mit lehet tudni a következő szezon csapatáról?

A keret kialakításán gőzerővel dolgozunk, a magyar magot szeretnénk együtt tartani, és tapasztalt, rutinos légiósokat szerződtetni a kritikus posztokra. A külföldiek tekintetében szeretnénk érett játékosokkal dolgozni, akiktől a magyar játékosaink sokat tanulhatnak.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés