Szakított a rájátszás sokat vitatott formátumával a WNBA
:
:

Fotó: WNBA
A WNBA bejelentette, hogy a 2022-es szezontól változik a rájátszás lebonyolításának a rendszere. Az európai bajnokságokhoz hasonló szisztémát vezetnek be.
Mint ismert, a WNBA rájátszásának jelenlegi lebonyolítását 2016-ban élesítették. Az innovatív lebonyolítást akkoriban kezdetben nagy várakozás előzte meg, de végül vegyes fogadtatásban részesült és igencsak megosztotta a szurkolókat, illetve a szakembereket. Különösen két pont miatt voltak nagy viták az elmúlt években. Az egyik, hogy az alapszakasz első két helyezettje dupla kiemelést kapott, a másik vitás pontot pedig az első két kör szolgáltatta. Ekkor ugyanis egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutó kiléte.
A teljes lebonyolítás úgy nézett ki, hogy a rájátszás első körében az alapszakasz ötödik helyezettje a nyolcadik pozícióban végzett gárdával mérkőzött, míg a hatodik a hetedikkel. A második körben ezen párharcok győztesei az összesített rangsor harmadik és negyedik helyezettjével csaptak össze. Akik ezen párharcokat nyerték, õk jutottak az elődöntőbe, ahol az addig pihenő első és a második helyzettel találkoztak. A rájátszás első és második körében egy mérkőzésen dől el a továbbjutó kiléte, míg az elődöntők és a döntő az egyik fél harmadik győzelméig tartott.
Az új play-off rendszer nem lesz ennyire bonyolult. Az európai bajnokságok rájátszásaihoz hasonló következik a WNBA-ben is. Az alapszakasz első körében a negyedddöntők alkalmával az 1-8., a 2-7., a 3-6 és a 4-5. helyezettek csatáznak az egyik fél második sikeréig tartó párharcában. A továbbjutók az elődöntőben folytatják, mely már az egyik fél harmadik sikeréig tart. A döntőt szintén az egyik csapat harmadik győzelméig vívják.
Ágrajz:

Fotó: WNBA
