:
:
Kedden jelentette be a hivatalos honlapján az NKE-FCSM Csata, hogy szerzõdtette a következõ évadra Megan Gustafson-t. Azok számára, akik nagy kedvelõi a tengerentúli egyetemi kosárlabdázásnak, ennél izgalmasabb hír nem is érkezhetett volna ezen a nyáron.
Fotó: University is Iowa
Az európai karrierjét hazánkban kezdõ Megan Gustafson eredményeit nem kell senkinek sem bemutatni. A University of Iowa sztárja tavasszal folyamatosan döntögette a különbözõ rekordokat és a tengerentúli szakma számtalan díjjal jutalmazta. Egyedül az okozott kisebb csalódást, hogy az Iowa nem vívta ki a Final Four-ba jutást. A legjobb nyolc csapat között a Baylor búcsúztatta õket.
Ez volt azonban az egyetlen kudarc Gustafson szezonját nézve, mivel bezsebelte a Naismith Év Játékosa díjat, az AP Év Játékosa elismerést, ugyanezt az ESBWA-tól is megkapta. A legjobb centernek járó Lisa Leslie-díj is hozzá került 2019-ben.
Miután befejezte tanulmányait, a University of Iowa a 10-es számú mezét visszavonultatta. Nem kevesebb, mint 16 statisztikai mutatóban vezeti az egyetem nõi kosaras szakmai programjának örökranglistáját.
Természetesen a pontok (2804) és a lepattanók (1460) között is az élen áll. A 2018/2019-es szezont nézve pedig az országos rangsorban öt mutatóban zárt az élen. A pontátlag (27.8), mezõnyszázalék (69.6), összes szerzett pontok (1001), értékesített mezõnykosarak száma (412) és a dupla-duplák (33).
A WNBA Draft-on a Dallas Wings szerezte meg a játékjogát. Májusban nem tudott megragadni a csapatnál. A klubot elért sérüléshullám miatt azonban a közelmúltban visszahívták, így dallasi színekben a WNBA-ben is követhetjük.
Fotó: University is Iowa
