Hirdetés
Magyarország

Szeitl Vanessa a TFSE-MTK felkészüléséről



:

:

Fotó: MTK Budapest – Makó Éva

Hirdetés

A TFSE-MTK csapatbemutató sorozatának kilencedik részében Szeitl Vanessa osztotta meg a gondolatait. Vanessa az élvonalbeli kosárlabdázás mellett a Testnevelési Egyetem kosárlabda szakedzői képzésén vesz részt. A legutóbbi évben egyik vezére volt az NBI/B-ben bronzéremig jutó MTK-TFSE-nek.

A tavalyi szezon során egy interjúban említetted, hogy az “A” csoportos csapatba való bekerülés szerepel a céljaid között. Mikor derült ki, hogy a keret tagja leszel és miként fogadtad az örömteli hírt?

Tavaly december környéken már lehetőséget kaptam, hogy a lányokkal együtt készüljek. A szezon végén volt egy megbeszélés, ahol elmondták, hogy jövőre számítanának rám a felnőtt csapatban és természetesen nagyon örültem ennek a hírnek, azóta vártam erre az alkalomra.

Az alapozást tekintve milyen ambícióid vannak? Határoztál meg esetleg egyéni célokat?

Az alapozás inkább a csapatról szól, nem az egyéni teljesítményekről. Szerintem ilyenkor a legfontosabb az, hogy a csapatösszhang meglegyen és egyelőre jó irányban haladunk ennek szempontjából.

Már javában zajlik a felkészülésetek, és a keret is lassan teljessé válik a légiósok érkezésével. Hogyan alakult az eddigi munka? Mennyire volt nehéz felvenni a tempót?

A legutóbbi volt a harmadik hetünk. Feri mindig nagyon komoly erőnléti edzéssel vár minket, egy futást sem hagyunk el és a kondi is keménynek bizonyul. Ezután jön a labdás rész, ahol Bia és Beni se kímél minket, szóval alaposan elfáradunk a végére. (aki azt mondja, hogy nem, az hazudik!)

Mint sokan a csapatból, te is rendelkezel 3×3-as tapasztalattal. Neked szakmailag mit adott ez a szakág?

Esetemben kicsit erős, hogy van “tapasztalatom”. A MEFOB 3×3 nem ér fel egy válogatott szinttel, de én nagyon élveztem ezt a gyorsaságot, meg örültem a győzelmünknek is.

Te is az egyetem hallgatója vagy. Milyennek találod a képzés színvonalát és mi az a terület, ami a leginkább érdekel tanulmányaid kapcsán?

BSC kosárlabda szakedzői szakon vagyok harmadéves. Nekem az online oktatás nagyon átjött és jó, hogy még ez sem okozott akadályt a tanároknak. A színvonal szerintem a legjobb és jó érzés sportolókkal együtt tanulni. Emellett szeretnék még elvégezni egy masszás képzést is!

Hirdetés