Hirdetés
Magyarország

“Megtettünk mindent és a játékosok kitették szívüket, lelküket a pályára”



:

:

Hirdetés

A magyar válogatott 68-63-ra alulmaradt Hollandiában a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjének 4. fordulójában. Nagyot küzdő válogatottunk 20 pontos hátrányból állt fel, de szoros végjátékban vereséget szenvedett. A mérkőzést követően az M4 Sporton Székely Norbert szövetségi kapitány értékelte a találkozót.

Ahogy arról lapunkban is hírt adtunk, még közvetlenül az összecsapás előtt is változtatni kellett. “Az egész 2020-as esztendő ilyen, hogy nem lehet tervezni, illetve újra kell tervezni. Két perccel az indulás előtt derült ki, hogy Zele Dorina sem tud játszani. Újra kellett a rotációnkat gondolni.” – mondta a szövetségi kapitány, aki kiemelte: a körülmények ellenére a hozzáállásra nem lehetett panasz ezúttal sem. “Azt gondolom, hogy mentálisan ezzel a csapattal semmi probléma nem volt. Akarták ezt a győzelmet és ne felejtsük el, hogy ennek a mérkőzésnek Magyarországon kellett volna lennie.” – tette hozzá Székely Norbert, aki a találkozót az alábbiak szerint foglalta össze az M4 Sportnak.

Az egy-egy védekezésünk nem volt olyan precíz az első, mint a második félidőben. Akkor sokkal keményebbé váltunk. Az elején nem nagyon éreztük, hogy hol a faulthatár. A játékvezetők ezt nagyon magasan szabták meg. Az első félidőben 4 vagy 5 faultja volt az ellenfélnek, ami nagyon kevés ezen a szinten. Ott ha egy kicsit erősebben tudtunk volna védekezni, az egyéni védekezésünk jobb lett volna, akkor lehetett volna az első félidőben is közelebbi az eredmény. Hozzáteszem, hogy elsősorban támadójátékban tűntünk bizonytalannak. Ez a holland csapat képes arra, hogy 40 pont felett dobjon egy félidőben. Ezt megmutatta a szlovákoknak is, azt viszont tudtuk, hogy kitartóan kell játszanunk, mert a második félidőben ők már nem tudnak olyan erősek lenni. Sajnos nagy volt a különbség.

– összegzett Székely Norbert, akit arról is kérdeztek, hogy a félidőben mi hangzott el. “Arra hívtuk fel a figyelmet, amit előbb is mondtam: az egy-egy védekezésre. Megpróbáltuk letisztítani, hogy kinek és hogyan kell segíteni. Nagyon nagy szerepe volt ezen a mérkőzésen a lepattanó labdának, amit az első félidőben nem jól kontrolláltunk, a másodikban már kiválóan. Ez a védekezésnek a része, amiben a másodikban sokkal erőteljesebbek voltunk.” – jelentette ki a szövetségi kapitány, majd így folytatta:

“Csalódott az ember, ha egy mérkőzést elveszít. Értékelni kell, kívülről-belülről megnézni és utána fogok tudni pontos dolgokat mondani. Attól függetlenül, hogy mennyi sebből véreztünk, megtettünk mindent és a játékosok kitették szívüket, lelküket a pályára. Most ez így sikerült. Én hiszek abban, hogy ez nem a vég kezdete, hanem a kezdet vége. ”

Székely Norbert az amszterdami buborékkal kapcsolatban elmondta véleményét az M4 Sporton: “ez maximum egy izoláció volt és az is rosszul működött, de nekünk most azzal kell foglalkoznunk, hogy mi van a csapatunkkal. Építkezünk tovább. Lehetőségeink vannak, fiatal játékosaink a beérés küszöbén állnak. Találtunk embereket, nagy harcosokat és ez nagyon nagy dolog.”

Hirdetés