Hirdetés
Utánpótlás

Székesfehérváron edzőtáborozott az U16-os válogatott



:

:

Hirdetés

Október 22. és 24. között Székesfehérváron edzőtáborozott az U16-os válogatott.

Korosztályos válogatottunkkal olvasóink utoljára nyáron találkozhattak, amikor júliusban két ötnapos turnusban 16-16 fős kerettel dolgozott a szakmai stáb. Az őszi összetartásra 19 játékost hívtak meg, akik közül sérülések, betegségek vagy éppen a járványhelyzettel járó karantén miatt mindössze 11-en tudtak megjelenni.

A játékosokra hat foglalkozás várt Székesfehérváron. Öt edzés és egy felkészülési találkozó a 2006-os születésűek csapatával. Mészárosné Kovács Andrea felidézte, hogy onnan még játékost is kaptak kölcsön, hogy a létszámot ki tudják egészíteni.

A három nap alatt a jelenlévők lelkesen, ügyesen dolgoztak, de a hiányzók miatt nem lehetett maradéktalanul elégedett Mészárosné Kovács Andrea. “Az egész edzőtábor célja nem valósulhatott meg, miszerint az azonos poszton lévő legjobbak tudtak volna egymás ellen gyakorolni. A 2006-os korosztály elleni edzőmérkőzésen látottak viszont igazán hasznosnak bizonyultak.” – tette hozzá az U16-os válogattunk szövetségi kapitánya.

A decemberi időszakban ezen korosztály számára hagyományosan több torna is szerepelne a programban, köztük az év végi Olimpiai Reménységek Versenye. Mészárosné Kovács Andrea elmondta, hogy nem született végleges döntés az esemény sorsáról. A szakemberek figyelik a járványhelyzetet. Ennek megfelelően még az sem végleges, hogy decemberben tartanak-e edzőtábort.

A meghívott játékosok névsora, a hiányzóknál a hiányzásuk oka: Aho Tyra (Vasas Akadémia) – karantén, Kádár Orsolya (Vasas Akadémia) – karantén, Hámori Bernadett (Vasas Akadémia) – karantén, Rátkay Eszter (Vasas Akadémia) – karantén, Villányi Diána (Vasas Akadémia) – karantén, Maiser Sophia (Vasas Akadémia) – kisujj törés, Toman Petra (Csata DSE) – NBI/A játékos, Toman Dóra (Csata DSE), Strausz Edina (Csata DSE), Kastl Dóra (Csata DSE) – kézközépcsont törés, Palásti Julianna (NKA – Pécs), Varga Napsugár (NKA – Pécs) – karantén, Kohn Petra (NKA – Pécs) – karantén, Szakolczi Diána (NKA – Pécs), Szórád Anna (Kanizsai Vadmacskák), Trifán Zsófia (Kanizsai Vadmacskák), Dobó Lilla (Nyíregyházi Kosársuli), Tatár Hanna (Zsíros Akadémia Kőbánya), Jármai Anna (BEAC – Újbuda), Balatoni Zoé (Szeged KE), Ács Luca (Soproni Darazsak Sportakadémia), Kókai Patrícia (Soproni Darazsak Sportakadémia), Egresits Réka (Soproni Darazsak Sportakadémia) – karantén.

Fotó: Lukáš Droppan / sbkjunior.sk

Hirdetés