Hirdetés
Magyarország

Szekszárd – DVTK rangadó vasárnap



:

:

Hirdetés

A listavezető Sopron Basket mögötti üldözőboly szempontjából az alapszakasz egyik legfontosabb mérkőzése jön vasárnap, amikor az Atomerőmű KSC Szekszárd az Aluinvent DVTK-t fogadja.

Vannak olyan versenyhelyzetek, amikor egy-egy párosítás valóban hatványozott téttel bír. Az élvonal tabelláját tekintve a Szekszárd – DVTK párharc egyértelműen ilyen. Az egy vereséggel rendelkező Sopron mögött ugyanis a DVTK és a Szekszárd is három vereséggel áll. Ennek megfelelően, amelyik fél most alulmarad az lépéshátrányba kerül. Nem szabad elfelejteni, hogy a Csata szintén a három vereséget jegyző gárdák táborát erősíti. A Szekszárd és a DVTK is alulmaradt idén a Sopronnal szemben. A DVTK viszont verte már a Csatát és októberben a KSC-nél is jobbnak bizonyult hazai pályán. A szekszárdiak ellenben a Ludovika Arénában és Miskolcon is vesztesen hagyták el a pályát. Sok forgatókönyv lehetőséges tehát ebben a hármas versenyfutásban, de hazai pályán ezúttal a szekszárdiak számára nagyobb a győzelmi kényszer.

A két csapat eltérő versenyhelyzetből érkezik. A Szekszárd az egész hazai mezőny egyik legjobb formát mutató gárdája. A keddi pécsi vendégjáték felvezetésekor is kiemeltük a statisztikákat, melyek a hagyományosan jól működő védekezés mellett hatékony támadójátékról és az előre játékban a terhek kedvező elosztásáról árulkodtak. Különösen igaz ez a magas posztokra. A DVTK a Győr kiütésével és az Olympiacos otthonában elszenvedett, az Európa Kupa búcsút jelentő vereséggel indította 2020-at. A Győr elleni siker védekezésben és támadásban is extrát hozott, de Görögországban ezúttal több kisebb hiba csúszott a játékba, amit egy ilyen kaliberű rivális könyörtelenül megbüntetett.

A Szekszárdnak a pécsi siker alkalmával sokat jelentett, hogy a második félidőre tudott váltani védekezésben és a palánk alatt egyre jobban élesedő fölényére építve a 30-12-es  10 perccel el is döntötte a győztes kilétét. A KSC jó formáját az mutatja, hogy rendre 30 mezőnykosár fölé jut december eleje óta és ezzel együtt jelentősen csökkentek az eladott labdáinak száma. Legutóbb is mindössze 9 volt. A lepattanók terén a keddi bajnokiról nem is feltétlenül a 39-31-es arány árulkodik jelentős előnyről, hanem a 15 támadólepattanó. A DVTK-nak Görögországban elsősorban a 22 eladott labda okozott nehézséget és az, hogy nem sikerült az ellenfelet megakadályozni a távoli bravúrkosarakban. Nyerte a lepattanócsatát a magyar csapat, de a festékből így is 28 pontot kapott. Ráadásul mindössze 8 szerzett labda lett. Emlékezhetünk a Győr ellen az 50%-os mezőnymutató (35/70) 20 gólpasszal és a szerzett labdák, eladott labdák kedvező arányával hozta a kiütést. Akkor a 11 szerzett labdára mindössze 9 eladott jutott.

Nehéz meghatározni az erőviszonyokat a vasárnapi csúcsrangadó előtt. A Szekszárdnak a december eleje óta tartó felfelé ívelő formája óta most jön az igazi teszt. Előbb a DVTK, majd a Gernika, aztán a Sopron. Sok mindent meg fog mutatni a februári szünet előtt ez a pár hét. A DVTK eközben már átesett egy komoly erőpróbán és a szekszárdi vendégszereplés után sorrendben három olyan fellépés jön, ahol esélyes. Az őszi meccset 69-63-ra nyerte a DVTK, de akkor az egyik oldalon Shatori Walker-Kimbrough, a másikon Sara Krnjic és Ty Marshall nem játszott.

Hirdetés