Hirdetés
Nemzetközi Kupák

Szekszárd – Győr csata az Európa Kupában



:

:

Hirdetés

Pénteken este 20 óra 30 perctől az Atomerőmű KSC Szekszárd és az UNI-Győr – MÉLY-ÚT összecsapásával zárul az Európa Kupa A-csoportjának győri buborékos tornája.

Az első két fordulót tekintve a Szekszárd a Kayserit és a BC Prometey-t is legyőzte. A győriek a nyitányon alulmaradtak a török riválissal szemben, de az ukránokat felülmúlták és ezzel életben tartották továbbjutási esélyeiket. Azzal, hogy a pénteki első mérkőzésen a Kayseri a papírformának megfelelően 106-82-re verte a BC Prometey-t, véglegessé váltak a forgatókönyvek a magyar rangadóra.

Mindkét csapatunknak fontos lenne a siker. A Szekszárd egy győzelemmel veretlenül nyerné a csoportját. Mivel a továbbjutó együtteseket egy összevont 16-os táblázatban rangsorolják majd, a három siker igen előkelő pozíciót eredményezne Zseljkó Djokics együttesének. A rájátszás első körében ugyanis jó eséllyel olyan ellenfél érkezne, akik ellen reális győzelmi esélyekkel szállna harcba a KSC. Ne felejtsük el, onnan pedig már csak egy lépés a Final Four.

A Győrnek minimum 12 pontos győzelem szükséges a továbbjutáshoz. A mennyiben ennél kisebb különbséggel nyer, úgy a Kayseri és a Szekszárd lép tovább. Ha 12 és 19 pont közötti győri siker születik, akkor mindkét magyar csapat folytatja, de egyik sem számíthat igazán előkelő helyre a 16-os tabellán. Ha 19 pont felett nyer a Győr, akkor a buborékos torna házigazdája és a Kayseri lép tovább.

A Győr és a Szekszárd a bajnokságban kétszer találkozott. Mindkét összecsapást Iványi Dalma együttese nyerte. Az októberi első mérkőzésből nem szabad messzemenő következtetést levonni, hiszen az egy extrém Covidos helyzetben került lebonyolításra. A december végi győri összecsapás időben közelebb van, ráadásul arra győri egyetemi csarnokban került sor. Ezen 75-64-es hazai siker született.

A decemberi bajnokin a 11-0-s kezdéssel alapozta meg a sikerét a Győr, melynek keretében azon az estén hatan kétszámjegyű pontot értek el. A 19 egységig jutó Brianna Kiesel volt a legeredményesebb. A szekszárdiaknál pedig 17 ponttal éppen az a Maja Skoric, akit ezen a héten sérülés miatt elveszítettek. A fontos statisztikai mutatókban érdemi különbség nem alakult ki, de azzal, hogy a győriek 46%-al, míg a Szekszárd 37%-al dobott mezőnyből, a támadójáték hatékonyságban nagy differencia mutatkozott.

A buborékban lejátszott találkozók statisztikáit tekintve szekszárdi fölény rajtolódik ki. A fontos mutatók átlagai közül a mezőnyszázalékot tekintve (49%-45%),  a lepattanókban (44-40), a szerzett labdákban (13-12) és a gólpasszokban (27-21) is Theodoreán Alexandráék vezetnek.

ÉLŐ STATISZTIKA ITT. Élőképes közvetítés a FIBA YouTube csatornáján IDE KATTINTVA követhető. A mérkőzést a DIGI Sport 1 élőben közvetíti.

Hirdetés