Hirdetés
Magyarország

Szekszárd – Sopron döntő lesz a Hepp Kupában



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Soproni Darazsak Sportakadémia

Hirdetés

Szombaton rendezték a Hepp Kupa elődöntőit Sopronban. Az Atomerőmű KSC Szekszárd II. és a Sportdarázs-SMAFC vívta ki a fináléba kerülést.

Az első elődöntőben az Atomerőmű KSC Szekszárd II. 60-47-re verte a Csata DSE-t. A két csapat három negyeden át fej-fej mellett haladt. 10 perc után 15-13-ra vezetett a KSC. A félidőben 25-25, a harmadik negyed végén 39-39 állt az eredményjelzőn. A záró szakaszt 13-0-val indította a Szekszárd és ez döntőnek bizonyult. Ekkor már magabiztosan érvényesítette fizikális fölényét a szekszárdi együttes. Mányoky Réka 19 ponttal és 13 lepattanóval vezette győzelemre a csapatát. Gyöngyösi Janka 13 ponttal zárt a Csatánál.

A Sportdarázs-SMAFC 96-45-re győzte le az SZPA-HSE-t. A soproniak 7-0-val kezdtek és végig vezettek az összecsapáson. Már az első negyed végére kétszámjegyűre nőtt a differencia. A félidőben 55-28 állt az eredményjelzőn. A folytatásban is hasonló ütemben nőtt a hazaiak előnye. A legnagyobb különbség éppen a végére alakult ki a felek között. Varga Alíz 23 ponttal, 4 lepattanóval és 2 gólpasszal zárt. A teljesítmény-indexe 33-as lett, ami az első játéknap legjobb mutatója. Az SZPA-HSE legeredményesebbjének a 12 pontos Ecker Viktória bizonyult.

Eredmények

Csata DSE – Atomerőmű KSC Szekszárd II. 47-60 (13-15, 12-10, 14-14, 8-21)

Beszámoló ITT

Sportdarázs-SMAFC – SZPA-HSE 96-45 (27-13, 28-15, 25-9, 16-8)

Beszámoló ITT

Vasárnapi menetrend

3. helyért
15:00 Csata Diáksport Egyesület – SZPA-HSE

Döntő
18:00 Atomerőmű KSC Szekszárd II. – Sportdarázs-SMAFC

Hirdetés