Hirdetés
Magyarország

Szekszárd – Sopron találkozóval indul a Magyar Kupa negyeddöntő párharcainak sorozata



:

:

Fotó: Jantner Zsolt / KSC Szekszárd

Hirdetés

Szerdán TARR KSC Szekszárd – Sopron Basket találkozóval kezdődik a Magyar Kupa negyeddöntő párharcok sorozata. Az alábbiakban a mérkőzés előtti edzői nyilatkozatok olvashatók.

Zseljko Djokic (vezetőedző, KSC Szekszárd): “A sorsolás szeszélye folytán ismét a Sopronnal kerültünk szembe a negyeddöntőben, ám most a miénk lesz a hazai pálya előnye. Ez egy különleges mérkőzés, hiszen 40 perc alatt dől el a továbbjutás sorsa, és nagyon sokat számít a formaidőzítés, illetve az, hogy egy-egy szituációban ki az “élesebb”, ki tudja jobban kihasználni a nüansznyi előnyöket. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy a felkészültségi szintünk megfelelő legyen erre a nagy megmérettetésre. Ellenfelünk is jó formában kosarazik, és az is látszik, hogy egyre jobban összeérik a csapatuk – ennek jó indikátora, hogy fiatal játékosaik (különösen Sitku Zsuzsi) is sokat tesznek a közösbe, és fordulóról-fordulóra jobban játszanak. Természetesen a külföldi játékosaik számára sem lesz újdonság egy ilyen felfokozott derbi, így számíthatunk arra, hogy egy nagyon jól felkészült soproni gárda fog Szekszárdra érkezni. A többi párharcot elnézve ez tűnik a legerősebb párosításnak, így garantált, hogy ismét kosárlabda ünnep lesz a Szekszárdi Sportcsarnokban, ahova ezúton is szeretettel invitálok mindenkit!”

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Ezzel a kerettel még igazából rangadót sem vívtunk, így nehéz felmérni az erőviszonyokat. Nem is feltétlenül szeretném összehasonlítani a kereteket az előző mérkőzéssel, de egy olyan ki-ki találkozóra készülünk, amin bármi lehet. Azzal együtt, hogy megvannak a Szekszárd játékának jól ismert jellemzői keménységben, precizitásban, közben törekszenek arra, hogy egyszerű szituációkat jól oldjanak meg. Olyan dolgokat használjanak, amibe biztosan bele tudnak állni egy ilyen fontos összecsapáson. Nekünk maximális koncentrációra és hasonló keménységre lesz szükségünk. Fontos az, hogy bizonyos szituációkat felismerjünk. Ha az előző találkozóból indulunk ki, amikor közel 90 pontot kaptunk, akkor a védekezés fontossága és hangsúlyossága az első, amit mindenkinek tudnia, látnia kell a csapatból. Tanulni kell a december eleji meccsen elkövetett hibákból.”

Hirdetés