Hirdetés
Utánpótlás

Szekszárdi siker az V-VI. korcsoport diákolimpiai döntőjében

Hirdetés

Január 23. és 26. között Debrecen adott otthont a 2019/2020. tanévi Kosárlabda „A” kategória Diákolimpia Országos Döntőjének az V-VI. korcsoportban. Szekszárdi siker született.

Az országos döntőn a jól megszokott lebonyolítás szerint a nyolc csapatot két négyes csoportba osztották. Az A-csoportban a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda együttese végzett az élen veretlenül. Mögöttük ebben a sorrendben a debreceni Tóth Árpád Gimnázium, majd a Diósgyőri Gimnázium, végül pedig a győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium csapata következett.

A B-csoportban hármas körbeverés alakult ki a Szekszárdi Garay János Gimnázium, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium és Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium együttese között. A negyedik a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium lett. A legjobb négy közé a szekszárdi és a kecskeméti intézmény gárdája került erről az ágról.

Az elődöntőben a csoportok első két helyezettjei játszottak keresztbe. A pécsiek 77-58-ra verték a kecskemétieket, míg a szekszárdiak 64-32-re a debrecenieket. A döntőben a szekszárdi lányok 65-62-re múlták felül a pécsieket. A fordulatos találkozón a félidőre 10 pontos előnybe került a Szekszárd, de innen a pécsiek még felzárkóztak, így alakult ki a szoros eredmény. A bronzérmet a kecskemétiek szerezték meg, miután 86-54-re győzték le a debrecenieket.

Fotó: Facebook.com/diakolimpia/

Fotó: Facebook.com/diakolimpia/

Fotó: Facebook.com/diakolimpia/

Végeredmény
1. Szekszárdi Garay János Gimnázium
2. Pécsi Tudomnyegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda
3. Kecskeméti Bolyai János Gimnázium
4. Tóth Árpád Gimnázium Debrecen
5. Diósgyőri Gimnázium Miskolc
6. Budapest IX. Kerületi Leövey Klára Gimnázium
7. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Győr
8. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc