Szeptember 3-án mutatkozik be a Tarbes
:
:
A Tarbes együttese a hivatalos honlapján közzétette felkészülési mérkőzéseinek menetrendjét. Válogatottunk csapatkapitányát, Raksányi Krisztinát is foglalkoztató gárda szeptember 3-án vívja az első találkozóját.
A Tarbes szeptember első napjaiban a Baszk Kupán szerepel. Először kapott erre a nagy múltú megmérettetésre francia csapat meghívót. Az elődöntőben az ellenfelük az Európa Kupás Gernika lesz, majd két nappal később az IDK Euskotren vagy az Araski AES alakulatával mérkőznek.
A felkészülési meccsek sora szeptember 12-én a Campus Promete ellen folytatódik, aztán Zaragozában is pályára lépnek Raksányi Krisztináék.
A szeptember 26-ra időzített bajnoki rajt előtt a Basket Landes és a Lattes Montpellier lesz a rivális. A két francia élcsapat elleni találkozók már reális erőfelmérőt jelentenek majd.

Fotó: TGB Basket Facebook
