Hirdetés
Utánpótlás

Szerbia ellen zárja a csoportkört az U20-as Európa-bajnokságon a magyar válogatott



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Kedden 19 óra 30 perctől Szerbiával mérkőzik az U20-as Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában a magyar csapat.

Mivel mind a 16 gárda a nyolcaddöntőben folytatja szerdán a litvániai kontinenstornán, így a számolgatásnak túlzott jelentősége nincs. Egyik oldalról a mieink pozíciója is teljesen nyílt a 2-4. hely között. Másik oldalról pedig a keresztágunkon, a C-csoportban is még minden nyitott.

Nyilván ki lehetne rajzolni potenciális ágakat és meg lehet fogalmazni olyan sarokpontot, hogy a két meccs után veretlen és eddig kifejezetten jó benyomást keltő Olaszországot fontos lenne elkerülni. Összességében viszont minden kérdést számtalan tényező befolyásolhat, így a fókuszt jelen pillanatban felesleges erre helyezni.

Fotó: FIBA.Basketball

Sokkal, de sokkal fontosabb tapasztalata lesz a kedd estének, hogy a hétvégi csoportmeccsek után milyen arcát mutatja csapatunk.

Mint ismert, a mieink óriási csatában 78-77-re legyőzték Izraelt, amely tavaly egy fiatal gárdával 7. helyezett volt az Európa-bajnokságon. Ennek megfelelően a történelmi menetelés legtöbb kulcsjátékosát még idén is bevetheti. Ezt követően a németekkel szemben 74-53-ra maradtunk alul. A németek tavaly az U19-es világbajnokságon és az U20-as B-divízióban is jó erőt mutattak. Nem lenne meglepő, ha itt a felsőházban tényezők lennének.

A statisztikákat figyelve azt látjuk, hogy Laczkó Sára és Baa Dominika a legeredményesebb játékosaink. A csapatszintű statisztikai rangsorokban pedig a 7-10. hely között foglalunk helyet.

Fotó: FIBA.Basketball

A keddi rivális Szerbia még nyeretlen. A németektől ők 83-63-as vereséget szenvedtek, majd 73-63-ra kikaptak Izraeltől. 23 ponttal is vezetett az izraeli gárda vasárnap este.

A szerbek tavaly U20-ban és U18-ban elődöntőt játszottak. Végül mindkét korosztályban Európa-bajnoki negyedikek voltak. Idén sokáig párban dolgoztak az olimpiára készülő felnőtt csapatukkal. Ha nem is ígértek az előjelek világraszóló menetelést, csalódást keltő volt az első hétvégéjük. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy az egyik legjobb versenyzői adottságokkal rendelkező nemzet a szerb, hiba lenne azt gondolni, hogy elengedték ezt a tornát.

Fotó: FIBA.Basketball

A statisztikát figyelve a legjobbjuk Dunja Zecevic, aki az UTEP (University of Texas at El Paso) hallgatója. Tavaly az U20-as Eb-n 10.6 pont és 7.9 lepattanó átlaga volt. Mielőtt az Egyesült Államokba ment volna, a Crvena Zvezdával Euroliga selejtezőt és két Európa Kupa csoportkört teljesített. Az Egyesült Államokban 20 meccsen 13.9 perces átlaga lett végül. Arról nincs információnk, hogy sérülés vagy szakmai okok miatt nem kapott több lehetőséget az első évében.

A teljesítmény-index átlagot nézve a tavalyi U16-os Eb-n 11.1 pontot átlagoló Milica Dragicevic és az eddig a szűkített keretekben lehetőséget nem kapó újvidéki Andrijana Vukovic áll a második, illetve harmadik helyen. Ez azt mutatja, hogy azoktól a játékosoktól, akiket előzetesen kulcsemberekként lehetett meghatározni, eddig elmaradtak a kiugró egyéni teljesítmények.

Érdekes és sok mindent megmutató mérkőzés előtt áll mindkét alakulat. Bízzunk benne, hogy a kedvezőbb tapasztalatokat majd a mieink oldalán lehet felsorakoztatni.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés