Hirdetés
Magyarország

A németországi túra után újra munkában felnőtt válogatottunk – Völgyi Pétert kértük helyzetértékelésre



:

:

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés

A hasznos németországi túrát követően szerda estétől folytatja a munkát a berlini világbajnokságra készülő felnőtt válogatottunk.

Mint ismert, a magyar válogatott az elmúlt hétvégén Göttingenben a világbajnokság házigazdájával, Németországgal vívott két felkészülési mérkőzést. Az első találkozón szoros küzdelemben 71-67-es vereséget szenvedtünk, majd a második összecsapáson, mely nyilvános volt telt ház és televíziós közvetítés mellett, 68-62-es sikert ünnepelhettünk.

„A német válogatott egy nagyon erős csapat, pedig akadnak hiányzóik. A legnagyobb nevük, Leonie Fiebich például biztosan csatlakozni fog még hozzájuk. Kifejezetten magas és erős szerkezettel játszották végig a mérkőzéseket, így nekünk a gyorsaságunkat és a valamivel kreatívabb támadójátékunkat kellett kihasználnunk ellenük.” – kezdte visszatekintését Völgyi Péter szövetségi kapitány.

„Ez hol sikerült, hol nem. Az első mérkőzésen elégedetlen voltam az átmeneti támadásaik védésével, amiből rengeteg kosarat kaptunk, és a lepattanózásban sem tudtuk sok esetben felvenni velük a versenyt. Ettől függetlenül szoros lett a találkozó, de ott elsősorban arra ügyeltünk, hogy elosszuk a játékperceket, és mindenki megkapja a lehetőséget. A második meccsen mindkét játékelemben sikerült változtatnunk: az átmeneti védekezésünk is előrelépett, a lepattanócsatát pedig megnyertük, ami végül a mérkőzés megnyerését is eredményezte. Összességében jó ráhangoló találkozók voltak ezek, hiszen már konkrétan megcsapott minket a világbajnokság előszele. Bár sokat beszélünk a tornáról, és tudjuk, mire készülünk, a németországi környezet a vb logóival, a felvezetés, valamint az, hogy telt ház előtt, televíziós meccsen léptünk pályára, mindenképpen kiváló felkészülési lépésnek bizonyult.”

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

A munka – immár 13 fős kerettel – szerda estétől folytatódott Székesfehérváron. „Hétfő éjjel értünk haza, a keddet megkapták pihenőnapnak a játékosok, és szerda estétől Székesfehérváron már folytattuk is az edzéseket. Pénteken Dorka is bekapcsolódik a munkába. Szombat délben vár ránk még egy utolsó edzőmérkőzés, amelyet a MAFC együttesével játszunk. Ezen a találkozón már olyan speciális taktikai elemeket is beépítünk a repertoárba, amelyek kifejezetten Dorkára épülnek. Megnézzük, hogy a vele való szerkezetben, hogyan tudjuk még hatékonyabbá tenni a támadásainkat, illetve elvégezzük azokat az apró finomításokat a támadó- és védőjátékunkban, amelyeken változtatnunk kell. Erre lesz elég a hátralévő néhány nap.” – fogalmazott a szövetségi kapitány.

Völgyi Pétert a csapat kialakításáról is kérdeztük.

„A FIBA szabályai szerint – talán egyetlen csapatsportként – a torna közben már egyáltalán nem lehet változtatni a kereten, még sérülés esetén sem. Emiatt 12 játékossal fogunk elutazni. A héten Aho Tyrának és Tóth Frankának köszöntem meg a felkészülés során nyújtott munkáját. Franka érdekelt lesz a 3×3-as Európa-bajnokságon pályára lépő csapatban. Jelenleg tehát 13-an maradtunk a keretben, ami azt jelenti, hogy még egy játékos ki fog maradni az utazó csapatból. Nagyon bízom benne, hogy a végső döntést nem egy esetleges sérülés vagy betegség határozza majd meg, hanem tisztán a szakmai szempontok: az, hogy kosárlabdatudásban ki tudja a leginkább segíteni a válogatottat.” – összegzett a szövetségi kapitány.

A magyar lányok szeptember 4-én Franciaország ellen debütálnak Berlinben.

Fotó: Girgász Péter / MKOSZ

Hirdetés