:
:
A Sopronban zajló U20-as A-divíziós Európa-bajnokság az eddigi legfontosabb játéknapjához érkezik. Szerdán rendezik a nyolcaddöntõket, melyek után eldõl, hogy mely csapatok küzdhetnek az 1-8. és melyek az 9-16. helyért. A magyar válogatott Belgiummal mérkõzik 18 órától a Novomatic Arénában.
Fotó: FIBA.Basketball
Remekül sikerült a csoportkör a magyar válogatott számára. Mindhárom mérkõzésüket magabiztosan nyerték a lányok. Az erõviszonyoknak megfelelõen a kellemetlen stílusú lett csapat bizonyult a legnehezebb riválisnak, de ellenük is minden bevethetõ játékosunk lehetõséget kapott. Ugyanúgy, ahogy a másik két összecsapáson történt. Ez rendkívül fontos, hiszen a kulcsemberek számára is jutott pihenõ. Ráadásul minden csapat életében rendkívül jót tesz a morálnak, ha mindenki tevékenyen ki tudja venni a részét a sikerekbõl.
A statisztika is azt mutatja, hogy a magyar lányok jelesre vizsgáztak csapatként. Spanyolország mögött a második legtöbb gólpasszt a mieink osztották ki. A fontos statisztikai mutatókat összesítõ „efficiency” értéket tekintve pedig a spanyolok mögött szintén a másodikak vagyunk. A védekezést dicséri, hogy a harmadik legtöbb szerzett labdával a magyar válogatott rendelkezik. A támadásokat tekintve pedig kiemelkedõ, hogy dobószázalékok tekintetében minden mutatóban a mezõny elsõ felében található válogatottunk. Természetesen kiemelkedõ egyéni teljesítmények is akadnak. Gereben Líviát a 18.7 pont, 9.3 lepattanó átlaga 21.3-as „efficiency” értékkel a torna teljes mezõnyét tekintve az egyik legjobbá emeli.
Ami a három csoportmeccs statisztikáját tekintve szembetûnõ, hogy a magyar csapat nyerte a lepattanócsatákat. Különösen értékesnek bizonyult, hogy kulcsfontosságú támadólepattanókat is sikerült begyûjteni és második esélybõl átlagban 12.2 pontot értünk el. Azt is érdemes kiemelni, hogy az elõzõekben már méltatott szerzett labdákból tudott indulni válogatottunk. Ilyen szituációkból átlagban 15 pontot szereztünk a csoportmeccseken. Gyakorlatilag ezek a számok már önmagukban a 16 csapatos mezõny elsõ negyedébe helyezik a magyar együttest. A pályán mutatott játék pedig fõleg ezt teszi.
Fotó: FIBA.Basketball
A nyolcaddöntõs ellenfél Belgium lesz, akiknek a szereplése eddig elmaradt az elõzetes várakozásoktól. Nem feltétlenül a három vesztes meccsük, hanem annak módja, ami miatt kritikákat fogalmazott meg a belga szakmai stáb. Egyik találkozón sem mutattak versenyképes teljesítményt. Hiába a Waver együttesébõl már jól ismert, nemzetközi rutinnal rendelkezõ Laure Resimont extra játéka: 17.3 pont, 6.7 lepattanó és 2.3 gólpassz az átlaga, társa nem akadt.
Csapatszinten a belgák adták el a csoportkörben a legtöbb labdát, a 18.7-es átlag ezen a szinten magasnak számít. A belgáké a második legrosszabb mezõnymutató a duplákat tekintve. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy távolról jól dobnak: 34.5%-al a harmadik legjobb itt a mezõnyszázalékuk. Ez egyébként jellemzõ a belga kosárlabdára. Általában fegyelmezett, gyors csapatokat versenyeztetnek, melyek elõszeretettel vállalkoznak triplákkal. A jól szervezett védekezésüket dicséri, hogy a harmadik legkevesebb faultot is õk ütötték be a csoportkörben.
Összességében riválisunkról azt lehet mondani, hogy magán hordozza az összes olyan stílusjegyet, ami a belga nõi kosárlabdát válogatott szinten – a felnõtteknél és az utánpótlásban is – eredményessé teszi. Ugyanakkor ennek a generációnak igazán extra tehetsége nincs. Amíg a tavalyi soproni U18-as Európa-bajnok csapatuk teljes kezdõjérõl el lehetett mondani, hogy szerencsés esetben egy szép profi karrier összejöhet nekik, itt lényegesen kevesebb játékosra igaz ez. A magyar csapat több korosztályos klasszist vonultat fel. Amennyiben a lányok ekkora tét mellett meg tudják ismételni a csoportkörben mutatott teljesítményt, esélyesként várják az összecsapást.
Nemzetközi kitekintõnk a többi párharcra ITT olvasható
A nemzetközi szövetség összehasonlító grafikonja
