Hirdetés
Archivum

Szerdán hárompontos elõnybõl folytatja a Szekszárd Franciaországban



:

:

Hirdetés

Szerdán este 20 órától kerül sor az Atomerõmû KSC Szekszárd és a Villeneuve d’Ascq Euroliga-selejtezõ párharcának franciaországi visszavágójára. Az elsõ meccset 71-68-ra a magyar csapat nyerte. Kiegyenlített, nyílt csatára van kilátás.

A 71-68-as szekszárdi sikert hozó elsõ felvonás tipikusan olyan találkozó volt, amely után mindkét csapat találhat kapaszkodót és mindkét együttesnek lehet hiányérzete. A Szekszárd számára a hazai gyõzelem ténye és az, hogy a rosszabbul sikerült elsõ negyed után 13 pontos hátrányból sikerült talpra állnia, mindenképpen biztató. Az érem másik oldala, hogy hogy hét perccel a lefújás elõtt jóval kedvezõbb pozícióban is állt a KSC, miután 59-42-re vezetett. Ahogy alakult a meccs, a Villeneuve d’Ascq számára nyilvánvalóan jó eredmény a minimális vereség. Ugyanakkor riválisunk szakmai stábjának azért lehet hiányérzete, mert idegenben erõs kezdés után 13 pontos elõnyt nem tudtak a tanítványaik menedzselni.

Az elsõ meccs hullámzása miatt nehéz igazán felvezetni a visszavágót. Az évad ilyen korai szakaszában természetesen még benne van, hogy a teljesítményben 40 percen belül ekkora eltérések mutatkoznak. Emiatt egyik felet sem szabad kritizálni. Minden azon múlik, hogy az elmúlt egy hétben melyik oldal tudott csapatjátékban, pontosságban elõrébb lépni. Az biztos, hogy a folytatás is hasonlóan fizikális játékot hoz majd. Az elsõ meccs statisztikáját figyelve azt láthatjuk, hogy a francia csapat lényegesen jobb százalékkal értékesítette a lehetõségeit. Nekik 54 mezõnykísérletükbõl 26 sikeres lett. Ez idegenben, ráadásul egy olyan telt házas, komoly hangulatú csarnokban, mint a szekszárdi, mindenképpen extra. A KSC eközben a 64 mezõnykísérletébõl értékesített 24-et. Ez nem féltétlenül kiemelkedõ, viszont ehhez a második negyedtõl fegyelmezett, stabil védekezés párosult. Végül 17 eladott labdája lett az ellenfélnek és ebbõl 28 pontot ért el a magyar csapat. A Szekszárd játékában ez (is) komoly fokmérõ és az igazán értékes visszajelzést adó mutató.

Érdemes egy kicsit kitérni a triplákra, hiszen ez mindkét csapat játékának meghatározó eleme. A Szekszárdnak az elsõ bajnokikon komoly problémája akadt a távoli dobásokkal, ezúttal viszont 11 hárompontos is utat talált a gyûrûbe. Francia oldalon mindössze 5 lett sikeres 19 kísérletbõl. Figyelmezetõ jel viszont, hogy a hétvégi bajnokijukon 23-ból már 13 triplájuk célba ért. Különösen Angie Bjorklund-ra kell felhívni a figyelmet, aki ebbõl egymaga hetet vállalt. Jó eséllyel hazai pályán erõsebbek lesznek triplákban a franciák, mint Szekszárdon voltak. Emiatt a sikerhez a Szekszárdnak elengedhetetlen, hogy az elsõ felvonás szintjét tudja tartani ezen a téren. Ami mindenképpen biztató, hogy a lepattanócsata az elsõ negyedet leszámítva a Szekszárdé volt. A Villeneuve d’Ascq atletikus, gyors centereit is sikerült tartani. A második esélybõl elért 25 pont pedig önmagáért beszél.

Igazán a fejfájást az elsõ meccs kapcsán az okozhatta, hogy a francia csapat 25 pontot szerzett gyorsindításból. Ez a játékuk alapja, de ez fele-fele arányban oszlott meg az elsõ negyedben mutatott futásuk során, illetve a hajrában történõ felzárkózásuk alkalmával. Amikor ilyen ritmusba kerültek, akkor nem ment ellenük. Ezt biztos, hogy mindkét csapat kielemezte. Franciaországban igazán nagy csatát akkor lehet nyerni, ha sikerül minimalizálni egy vendégcsapatnak a ki nem kényszerített hibái számát. Ami mindenképpen fontos volt, hogy a büntetõivel jól gazdálkodott a Szekszárd: 14-bõl 12-t értékesített a magyar csapat. Várhatóan idegenben nem lesz több lehetõség ezen a téren, de azt a néhányat a továbbjutási esélyek megteremtéséhez stabilan kell értékesíteni. A gólpasszok száma mindkét oldalon igencsak magas volt. Ez azonban a csapatok stílusából is adódik és várhatóan a második összecsapáson sem lesz másként.

A hétvégén egyik gárdának sem akadt nehéz dolga. A Szekszárd a BEAC-ot verte 86-55-re, míg a Villeneuve d’Ascq a Mondeville-t 86-58-ra. Még a számszerû eredményben is óriási a hasonlóság. A franciáknak annyiban volt nehezebb a helyzetük, hogy Párizsban az összevont szezonnyitó rendezvényen kellett pályára lépniük. Ez azonban ilyen szinten már nem okozhat problémát. A kulcsemberek 24-25 percnél egyik félnél sem töltöttek többet a pályán. Nagy szerencséje van a két együttesnek, hogy egy hét telik el a párharc két felvonása között. Nincs az a nagy rohanás, mint a másik három párosításban. Van idõ rendezni a sorokat, elemezni, átgondolni az elsõ meccset. Összességében, ha a számszerû eredményben ez nem is látszódik feltétlenül, de a mutatott játék alapján lényegesen jobb helyzetben van a Szekszárd, mint egy évvel ezelõtt a Montpellier ellen. Az elsõ meccsen egyetlen területen sem mutatkozott akkora különbség, ami alapján tartani kellene a visszavágótól. Amennyiben a két középsõ negyed játékát tudja 40 percen át hozni a Szekszárd és nem lesz akkora gödör, mint az elsõ meccs elején és végén, akkor joggal bizakodhatunk.

Hirdetés