Hirdetés
3x3

Szerdán kezdődik a debreceni 3×3-as ifjúsági fesztivál



:

:

Hirdetés

Szerdán megkezdődik Debrecenben a 3×3-as Youth Festival, melynek hétcsapatos leány tornáján a magyar válogatott bő keretéből formált két együttes is megmutatja magát.

Az eredeti tervek szerint U18-as világbajnokságnak adott volna otthont Debrecen, de ezt a világjárvány felülírta. A 3×3-as Youth Festival-t nyolc gárdával írták ki, Németország azonban a hét elején lemondta a részvételt és így lett végül hétcsapatos a mezőny.

Július elején kilenc fős kerettel kezdte meg a felkészülést a magyar csapat, akkor még a Világbajnokság jegyében. Földi Attila szövetségi kapitány lapunknak elmondta, hogy az akkor megismert bő keretből ketten nem lesznek ott Debrecenben, Dombai Réka és Habling Lara.

A Hungary “A” néven szereplő csapatot Dénes Anna, Szerencsés Tamara, Mudra Viola és Madár Eszter alkotja. Tavaly már versenyzett a korosztályban Dénes Anna és Szerencsés Tamara. Itt Madár Eszter az újonc. Ő azonban végig dolgozta júliustól kezdve az egész felkészülést és az egyik kulcsember lehet. Ebbe az együttesbe terveztük Dombai Rékát, de ez az összeállítás csapatszinten továbbra is kiemelkedő. Ez egy felkészült csapat, amelyik végig csinálta az egész nyarat. Taktikailag, fizikálisan nem hiszem, hogy lenne felkészültebb a mezőnyben. Egyértelműen azt várom, hogy ezt be is bizonyíthassuk a tornán.

– mondta Földi Attila.

A Hungary “B” is négy fővel vág neki a tornának, a segítség Debrecenből érkezik. Ez egy fiatalabb együttes három 2003-as születésű játékossal, akik még jövőre is U18-asok lesznek és így lehetőség adódik számukra, hogy megmutassák magukat.

A 2003-as születésű debreceni Szabó Zita egészíti ki a csapatot. Nagyon örültünk neki, hogy tud csatlakozni hozzánk. A 2003-asok közül a szekszárdi Andi Hanna és a szegedi Perényi Lídia szerepel itt. Hozzájuk Salamon Zsófia személyében egy 2002-es játékos csatlakozik. Ők hivatalosan Hungary “B” csapatként kerültek nevezésre. Ez az együttes az utolsó pillanatban állt össze, inkább a jövő projektje, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy velük nem próbálunk meg majd minél jobb eredményt elérni.

– összegzett Földi Attila.

Egy válogatott torna mindig lehetőséget kínál arra, hogy a játékosok szélesebb közönség előtt megmutathassák magukat. “Ennek presztízse abból a szempontból van, hogy a játékosok elmúlt hónapokban elvégzett munkája visszajelzést kapjon. Amiért egész nyáron dolgoztak, azt meg tudják mutatni és láthassa mindenki, hogy mit tettek le az asztalra nyáron.” – hangsúlyozta az U18-as válogatott szövetségi kapitánya.

Miután a mezőnyt hét csapat alkotja, ennek megfelelően egy új lebonyolítás debütál. A résztvevők körmérkőzéseket vívnak. Ezek alapján kialakul egy tabella, melynek első két helyezettje automatikusan elődöntős. A harmadik a hatodikkal, a negyedik az ötödikkel csatázik az elődöntőbe jutásért.

A torna mezőnye: Magyarország “A”, Magyarország “B”, Debrecen, Szlovénia, Csehország, Izrael, Észtország.

Hirdetés