Hirdetés
Archivum

Szerdán kezdõdik az Európa Kupa döntõ párharca



:

:

Hirdetés

A héten a Galatasaray és a Reyer Venezia között megkezdõdik az Európa Kupa 2018-as fináléjának kuparendszerû párharca. Az elsõ meccsen, szerdán magyar idõ szerint 19 órától a Galatasaray fogadja a Reyer Veneziát.

Egészen kiemelkedõ rájátszás végén érkezik el az Európa Kupában a 2018-as fináléja. Magas színvonalú, széles közönség számára is vonzó mérkõzéseket rendeztek a sorozatban. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy mióta a jelenlegi rendszerben zajlanak a küzdelmek, a legek rájátszása az idei.

Út a döntõig

A döntõig vezetõ útja a két alakulatnak eltérõ volt. A Galatasaray az Euroliga csoportkörébõl érkezett a sorozatba, ahol spanyol csapatokat búcsúztatott. A negyeddöntõben a Gironát múlták felül egy végletekig kiélezett párharcban, majd hasonló izgalmak közepette a Salamancánál is jobbnak bizonyultak.

A Reyer Venezia végig az Európa Kupában szerepelt. A rájátszásban a Hainaut Basket, a Kassa, a Mersin és végül a Hatay voltak az ellenfeleik. A Mersin elleni negyeddöntõben hazai pályán egy utolsó másodperces 3+1-es helyzetbõl szerzett 4 ponttal vívták ki a továbbjutást. A Hatay-t pedig úgy búcsúztatták az elõdöntõben, hogy az elsõ találkozón 20 pontos hátrányt szedtek össze. Velencében azonban nagy hittel kosárlabdázva 23 egységgel múlták felül török riválisukat.

Nem könnyíti meg a csapatok felkészülését a döntõre, hogy brutális terhelésbõl jönnek. Olaszországban utólag kellett élni a versenykiírás egy kiskapujával. Így végül a bajnoki negyeddöntõ párharcokat nem az egyik fél harmadik, hanem mindössze a második sikeréig írták ki. Egyszerûen máshogy nem tudták volna összeegyeztetni a bajnoki küzdelmeket az Európa Kupával.

Törökországban a bajnokság 25. fordulójában pedig a Galatasaray vasárnap szerepelt a legnagyobb rangadón, amikor a Fenerbahce otthonában léptek pályára. A klub honlapján Marina Maljkovic edzõnõ el is mondta, hogy nem tudták a formaidõzítést megoldani. Ezért esett vissza a teljesítményük a második félidõre. A vereség miatt az utolsó fordulóban szombaton egy ki-ki meccsen dõl el, hogy ott lesznek-e a rájátszásban.

Csúcsformában esélyesebbnek tûnik a Galatasaray

A Galatasaray keretét itthon is jól ismerhetjük. Láthattuk õket Sopronban, de az Allie Quigley, Olivia Epoupa, Kaela Davis, Isil Alben, illetve magas posztokon Jelena Dubljevic, Gintare Petronyte és Ewelina Kobryn nevével fémjelzett alapcsapatukat a sportág híveinek nem kell bemutatni. Nagyon sok problémával küzdöttek, ezek között akadtak sérülések és török sajtóhírek szerint financiális jellegû viták is. Ebbõl adódik, hogy lett egy nagyon komoly hullámvölgyük, amikor jelentõsen visszaestek Törökországban. Nem véletlen, hogy még küzdeniük kell a play-off helyért.

Minden nehézség ellenére a Galatasaray rutinos kerettel rendelkezik, melybõl Marina Maljkovic ütõképes csapatot formált. Szervezett védekezés jellemzi a játékukat. Meccseként átlagban van 12 szerzett labdájuk, ezekbõl közel 20 pontot érnek el. Sok könnyû pontjuk születik leindításokból. Alben és Epoupa remekül mozgatja a társait. Quigley és Dubljevic ponterõs játéka bárki ellen elég lehet a mezõnyben. Magas posztokon pedig Petronyte extra játékosnak számít. Idén már láthattuk mindegyik arcát a törököknek, azok közül a legjobbjukkal ebben a párharcban esélyesek.

Eddig nagyon stabilnak bizonyult a Reyer Venezia

A Reyer Venezia szintén egy jó szerkezetû keretet rakott össze az idei évadra. Különösen onnantól igaz ez a mondat, hogy Camille Little is csatlakozott a velenceiekhez. Vele a magas posztokon mutatkozó rést is pótolták. A velencei szereplést két amerikai légiósuk, Riquna Williams és Ashley Walker ponterõs játéka határozza meg támadásban. Magas posztokon Little mellett Marie Ruzickova teljesítményét is ki kell emelni. Nagy fegyvertény Velencében és az idei sikerek alapját is adja, hogy ott van a Bestagno, Carangelo, De Pretto, Dotto négyes jelentette stabil hazai magjuk.

Kifejezetten egységesek, ezt jól mutatja, hogy több, mint 17 gólpasszt átlagolnak a sorozatban. Támadásban nagy lehetõség – különösen Little érkezése óta –, hogy sok a támadólepattanójuk. Nem véletlen, hogy második esélybõl közel 10 pontjuk van meccsenként. Az egész Európa Kupa évadot nézve a negyedik legjobb tripladobónak számítanak. A 38.8%-os mutatóra egy nemzetközi sorozatban lehet építeni. Ha az összehasonlítást nézzük, akkor ez 10%-al több, mint a Galatasaray-é, ami el is dönthet egy párharcot.

Sok tekintetben hasonló erények jellemzik a két döntõst. Meghatározó lehet, hogy a Galata kemény védekezése ellen mennyire érvényesül a gyorsabb játékra, sok futásra épülõ velencei rendszer. Illetve azt a kérdést sem szabad elfelejteni, hogy az olaszok magas játékosai Petronyte mellett találnak-e helyet.

Hirdetés