Hirdetés
Archivum

Szerdán megkezdõdik a Sopron Basket – Fenerbahce EL-negyeddöntõ



:

:

Hirdetés

Szerdán 18 órától kezdetét veszi a Sopron Basket és a Fenerbahce Euroliga negyeddöntõ párharca. Beharangozó.

Írta: Nagy Norbert

A párharc számokban

Kezdjük az idei alapszakasz áttekintésével. A Sopron Basket az Euroliga A-csoportjában 10 gyõzelemmel és 4 vereséggel zárt. Több tekintetben is történelmi szereplést láthattunk. Fennállása során a Sopron még egyszer sem szerzett 10 gyõzelmet a csoportkörben és az idegenbeli sikerek számában is rekordot döntött ez az évad. A Fenerbahce a B-csoportban végzett 10/4-es mutatóval. Kétszer verték ugyan a Jekatyerinburgot, de a hazai rivális a YDÜ-tól elszenvedett két vereség, illetve egy olaszországi és egy spanyolországi elbukott rangadó miatt magasabb rangsorolásra nem volt esélyük.

A Sopron Basket és a Fenerbahce 14 mérkõzést vívott eddig az Euroligában, 11 török és 3 magyar siker a mérleg. A Sopron 1999 óta stabil tagja a legrangosabb európai kupasorozat mezõnyének, míg a Fener-nek a 2000-es évek elsõ felében volt egy kisebb kihagyása. A Sopron utoljára 2009-ben szerepelt negyeddöntõben. A Fenerbahce az elmúlt hat évben elõdöntõt vívott, igaz a végsõ siker egyszer sem jött össze. Talán legközelebb 2014-ben a Galatasaray ellen voltak ehhez, amikor elõzetesen esélyesként várták a finálét. Érdekesség, hogy ekkor és azt megelõzõen 2013-ban is a Sopron Basket jelenlegi vezetõedzõje Roberto Iniguez irányította a törököket. Legutóbb tavaly szerepeltek a döntõben, de akkor a Jekatyerinburg legyõzése után a Kurszk elleni meccsre nem tudtak kellõen regenerálódni.

A válogatott szünet okoz fejfájást a szakmai stáboknak

A párharc felvezetését abból a szempontból különleges optikán át nézhetjük, hogy a válogatott szünet óta egyik oldalon sem nyilatkoztak elégedetten a szakvezetõk. Sõt, többször kifejezetten hasonló észrevételeket fogalmaztak meg. Ettõl függetlenül nagy különbség, hogy a Sopron hozta az elõzetesen bekalkulált két gyõzelmet, míg a Fener bukott egy bajnoki rangadót és a kupában az elõdöntõben búcsúztak. Változott az idei évadra az Euroliga versenynaptár, hiszen a szokásos kedd-péntek-szerda ritmus helyett heti egy meccsel bonyolítják le a negyeddöntõket. Ez mindenképpen könnyebbség, miután nem jutalmazza olyan mértékben a mélyebb rotációval rendelkezõ csapatokat, mint az elõzõ rendszer. Cserébe idén azzal kell megküzdeni, hogy válogatott szünet után újraépíthetik a formát a szakmai stábok.

Az évad csapat-statisztikáiból nem lehet messzemenõ következtetést levonni. A két csoport az Euroligában más karakterû riválisokat vonultatott fel, így a két keret esetében más-más erények kerültek elõtérbe. Ha a játékosállományt nézzük, akkor sok tekintetben az emlékezetes és gyõztes 2009-es Bourges elleni párharccal vonhatunk párhuzamot. A törököknek a kulcsembereket tekintve nincs jelentõs minõségbeli, rutinbeli fölényük. Azonban azt is el kell ismerni, hogy néhány területen, elsõsorban ez a 4-es, 5-ös poszt, nagyobb a rivális variációs lehetõsége. Nem csak rotációs tekintetben, de a szerkezetben is valamivel több opciót tud felvonultatni a török együttes. Az ettõl függetlenül mindenképpen örömteli, hogy az alapszakasz vége óta a Fenerbahce nem jelentett be új igazolást.

Sopronban volt változás. Crystal Langhorne hosszabbításának feltételeit nem tudta megteremteni a klub, így már egy jövõ évre vonatkozó kapcsolatot élesített. Alaina Coates érkezett, akirõl közöltünk részletes portrét. Az Egyesült Államokban az egyetemi évei alatt ismertté vált center egy súlyos sérülésbõl jön vissza. A tengerentúli eseményekben kevésbé otthonosan mozgó olvasóink számára el kell mondani, hogy a WNBA Draft második helyén kelt el 2017-ben Coates, de a bokasérülése miatt még a profik között nem lépett pályára. Esetében továbbra is igaz a portrénk záró gondolata, hogy ez a tavasz tapasztalatszerzésre és az európai kosárlabdával, egyáltalán az itteni élettel való ismerkedésre szolgál.

A megújult a Fenerbahce hullámzó teljesítményt nyújt idén

A Fenerbahce elmúlt másfél éve viszonylag nagy változást hozott. Az elmúlt szezon nagyobb részében még George Dikeoulakos irányította a csapatot. A görög szakember sokáig élvezte a klubvezetés és a szurkolók bizalmát. Egy olyan játékfelfogást képviselt a Fener-nél, mely szervezett védekezésre épített, míg támadásban szabadabb teret engedett a játékosoknak. Ezt az irányt sokan szerették, hiszen rengeteg idõt töltöttek pályán az ismert sztárok és ha kijött a lépés, akkor élvezetes meccs kerekedett. Ugyanakkor az is bebizonyosodott, hogy az Euroliga gyõzelemhez ez kevés lehet. Utódja Firat Okul lett, aki török szakemberként azzal kapott megbízást, hogy mélyebb rotációt alkalmazva a hazai játékosoknak is több lehetõséget adjon.

A nyáron a légiósok tekintetében megkezdõdött egy generációváltás. Ennek eredménye, hogy Anastasiya Verameyenka kivételével az összes légiós távozott. A legrutinosabb Kia Vaughn mellett Ana Dabovic, Aerial Powers, Jonquel Jones és Kelsey Plum személyében olyan játékosok érkeztek, akikre akár hosszabb távon lehetne építeni. A téli igazolásaik pedig Giorgia Sottana és Lynetta Kizer voltak. Sottana szintén az a kategória, aki még hosszú ideig vezérként szerepelhet. A Fener legeredményesebb játékosa az Euroligában Powers, aki 15.3 pontos átlaggal rendelkezik. Mellette magas posztokon Verameyenka (11.5 pont, 8 lepattanó) és Vaughn (9.4 pont, 5.9 lepattanó) kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. Ana Dabovic jó szokásához híven brutálisan hullámzó szezont fut. A klasszis produkciói mellett vannak bántóan gyenge meccsei. A hétvégén a kupa elõdöntõjében például 28 perc alatt nem szerzett pontot, 10-bõl 0 lett a mezõnymutatója. Sottana viszont nagyon jól szállt be az új érkezõk közül, míg Kizer-t még nem láthattuk.

A török magból a rutinos irányító Birsel Vardarli mellett a Senyürek, Bilgic, Cora, Canitez, Ural ötös tagja a felnõtt keretnek. Firat Okul érezhetõen teljesítette azt a vezetõi elvárást, hogy többet játszanak a hazai játékosok. Mélyebbnek tûnik papíron a rotáció, de a meccsek eldöntése nem rajtuk múlik.

Összegzés

Nagy lehetõség kapujában áll a Sopron Basket. Fennállása során elõször készülhet a klub a pályaelõny birtokában az Euroliga negyeddöntõre. Ráadásul az ellenfél érezhetõen átmeneti idõszakot él, amikor a korábbi évek nagy sikereinek letéteményesei közül többen távoztak és még nem alakult ki, hogy kik lehetnek a következõ 2-3 év kulcsemberei. Ugyanakkor a Sopron kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy a sikeres alapszakaszhoz képest éppen magas posztokról távozott egy rutinos klasszis. Crystal Langhorne helyett az az Alaina Cotas lesz majd ott, aki egyértelmûen a jövõ meghatározó játékosa lehet az Euroligában, de jelen pillanatban még hosszú kihagyás után jön. A soproni csapatba visszatért a január elején elszenvedett kézsérülése után Jelena Milovanovic, akivel így javulnak a rotációs lehetõségek.

A Fenerbahce magas posztokon tapasztalt játékosokat vonultat fel, Verameyenka és Vaughn révén itt török fölény várható. Érdemes figyelni a tripláikra, az Euroliga alapszakaszában a harmadik legjobb mutatójuk volt ebben. Meccsenként 7,1 hárompontost értékesítettek 36,5%-os mutatóval. A török ligában is meccseként hét felett van az átlaguk, igaz ott 34,5%-os mutatóval. Az átalakított keretével a Fenerbahce azt a helyzeti elõnyét elveszítette, mint ami a Lavender, Quigley, Gruda – féle csapatukkal tavaly megvolt, melyhez még Candace Parker is csatlakozott. Akkor minden poszton meccsnyerõ nemzetközi klasszis sorakozott fel. Most kevesebb ilyen típusú játékosuk van. A Sopron remek csapatteljesítménnyel rukkolt elõ idén. Roberto Iniguez hatékony játékrendszert épített fel és nem idegen a spanyol szakember számára egy negyeddöntõ lélektana sem. A szezon egészét nézve a Sopron a rendelkezésre álló erõforrásokból sokkal többet hozott ki, mint a törökök. Ez természetesen nem garancia a sikerre, de szerdán nincs mitõl tartania a Sopronnak.

Hirdetés