Hirdetés
Magyarország

Szerdán öt mérkőzés jön a hazai élvonalban



:

:

Hirdetés

Szerdán öt találkozóval folytatódnak az olimpiai selejtezők miatti szünetet követően a hazai élvonal küzdelmei. Nézzük, hogy milyen összecsapások jönnek.

Az utolsó teljes fordulót január 25-én bonyolították le. A válogatott szünetben két meccset pótoltak, így jelen pillanatban minden gárda 17 lejátszott tétmérkőzéssel rendelkezik. A szünetben elkészítettük a csapatstatisztikai összefoglalót és áttekintettük az egyéni rangsorokat is.

A szerdai játéknapon listavezető Sopron Basket a ZTE NKK csapatát látja vendégül. A soproniak három játékost is adtak a szerb válogatottba, akik közül Aleksandra Crvendakic betegség miatt nem szerepelhetett az olimpiai selejtezőn. Nagy kérdés, hogy a visszatérő légiósok milyen formában lesznek. A két csapat őszi zalaegerszegi meccsére rányomta a bélyegét Briann January és Jelena Brooks hiánya. Jól ismerte fel az esélyt ekkor a ZTE és sokáig a vártnál nyíltabbá tette azt a csatát. Azóta mindkét gárda lényegesen jobb formát mutat. Nagy kérdés, hogy ezúttal mutatkozik-e esély egy hasonlóan éles ütközetre.

Az NKE-FCSM Csata az utolsó bajnokiján alulmaradt a TFSE-MTK-val szemben, de ennek ellenére esélyesként várja a PEAC-Pécs elleni találkozót. A Csatánál a legtöbb nyilatkozat azt emelte ki, hogy védekezésben kell rendezni a sorokat. Az mindenképpen figyelmeztető jel a tavaszi feladatok előtt, hogy 2020-ban eddig egy találkozót leszámítva minden alkalommal 72 pont felett kapott a csapat. A PEAC a Győr és a Vasas legyőzése után Zalaegerszegen maradt alul a szünet előtt, amikor a negyedik negyedben 0-20-as sorozatba szaladt bele. A Csata a legjobb négy között a minél előkelőbb pozícióért küzd, míg a PEAC a legjobb nyolcért van nagy versenyfutásban. A komoly tét egy magas hőfokú derbit vetít előre.

Hasonlóan éles küzdelem alakulhat ki a TFSE-MTK és az Atomerőmű KSC Szekszárd összecsapása alkalmával. Az őszi találkozó a felek között emlékezetesre sikeredett, miután végig kiélezett küzdelmet követhettünk. A Szekszárd a szünet előtt megszorongatta a Sopront, nem véletlenül nyilatkozott elismerően a csapatáról a rangadót követően Zeljko Djokic. Utána pedig az Európa Kupában is kiadott mindent magából, rövid időre még a 18 pontos hátrányát is ledolgozta a KSC. Ha ezt a jó formát tudta tartani a szünetben, akkor egyértelműen favorit. A TFSE Chanise Jenkins és Süle Krisztina nélkül váratlan vereségbe szaladt bele az addig sereghajtó PINKK-től. Amennyiben tudja rendezni a sorokat a TF, javítva a helyzetkihasználásán és csökkentve az eladott labdák számát, akkor ismét megszorongathatja a KSC-t.

Az ELTE-BEAC Újbuda az UNI-Győr – MÉLY-ÚT csapatát fogadja. A BEAC a szünetben a DVTK ellen közel állt a bravúrhoz. Érezhetően egyre hosszabbak a csapat versenyképes szakaszai. A Győrnek figyelmeztető jel, hogy a szünet előtt 18 pontos előnyt adott le a PINKK ellen, mielőtt éles végjátékban behúzta volna a kötelező sikert. Ha nem lesz maximális a koncentrációja, akkor a BEAC azzal egyértelműen élhet. A Győrnek extra motivációt adhat, hogy a negyeddöntő elérése miatt nem hibázhat. Ha ezt a tétet akarássá, küzdőszellemmé tudja alakítani, akkor a több rutinos játékosa miatt esélyes lesz.

A játéknap programja 19 óra 30 perctől a PINKK Pécsi 424 és a Vasas Akadémia találkozójával zárul. A PINKK a Győr megszorongatása után a TFSE-t legyőzte. Nem lehet más a célkitűzés baranyai oldalon, mint ezt a pozitív hullámot szinten tartani. A Vasas közel áll egy komoly eredményességi fordulathoz. Három egylabdás meccse volt a csapatnak a Csata, a Cegléd és a PEAC ellen januárban. Bárkivel, bármikor versenyképes idén a Vasas. Ha sikerül ráérezni arra a momentumra, ami ilyen szoros végjátékok megnyeréséhez szükséges, akkor szép sikerek várhatnak Földi Attila tanítványaira tavasszal.

Menetrend

17:00 NKE-FCSM Csata – PEAC-Pécs
18:00 TFSE-MTK – Atomerőmű KSC Szekszárd
18:00 Sopron Basket – ZTE Női Kosárlabda Klub
19:00 ELTE BEAC Újbuda – Uni Győr MÉLY-ÚT
19:30 PINKK-Pécsi 424 – Vasas Akadémia

Hirdetés