Hirdetés
Magyarország

Szerdán öt mérkőzést rendeznek a bajnokságban



:

:

Hirdetés

Szerdán a bajnokság 15. fordulójából öt mérkőzést rendeznek.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – Ludovika-FCSM Csata – 18:30 – Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): “Holnap a Csatát fogadjuk Szigetszentmiklóson. Az előző fordulóban – hozzánk hasonlóan – ők is sok hiányzóval kényszerültek pályára lépni. Sajnos mi is csak holnap tudunk dönteni a pályára lépőkről, de remélhetőleg már bővebb lesz a keret, mint vasárnap volt. A kisebb létszám ellenére próbáltuk kihozni ebből az időszakból is a maximumot, és úgy gondolom ez sikerült is. A Csata egy nagyon logikus, okos kosárlabdát játszó gárda, rengeteg elzárás-levállással, és sok kinti dobással, amihez a keret is illeszkedik. A két – válogatottban is meghatározó szerepet kapó – hátvédjük játékát mindenképp limitálnunk kell, folyamatos nyomás kell rájuk helyeznünk. Magas posztokon is erős, jó kezű játékosaik vannak, és az Egyesület “mélységét” mutatja, hogy a kiesőket tudták pótolni házon belülről az utóbbi időben. A hazai utánpótlás egyik legjobb műhelye, számtalan játékost adtak már az élvonalnak, kiemelném itt Angyal Barbit, aki épp nálunk meghatározó játékos. Azt gondolom, ha az első perctől kezdve tudjuk mutatni azt az agresszivitást, amelyet eddig a nagyobb csapatok ellen hellyel-közzel sikerült, akkor otthon tudjuk tartani a 2 pontot.”

Hegedűs Janka (Ludovika-FCSM Csata): “A Vasas ellen azt gondolom, hogy leginkább az első félidő volt a ludas, illetve a lepattanózáson ment el a győzelem. A harmadik negyedben már nagyon erősen tudtunk kezdeni, a védekezésünk is olyan volt, amilyennek az elejétől kezdve kellett volna lennie. Összeségében érezte a csapat, hogy a félidei eredmény nem volt reális, és azonnal változtattunk a mentalitásunkon – ami az eredményen is meglátszódott, hiszen majdnem meg is fordítottuk a találkozót. Hetente két mérkőzést kell játszania a csapatnak, ami egy újfajta terhelés számunkra – már csak az Európa Kupából kiindulva is – amit mind fejben, mind pedig testileg meg kell szoknunk. Edzéseink többsége jelenleg leginkább a taktikai elemekre épül, illetve a hibáink kijavítására, ezért fizikális és terheltségi problémáink nincsenek is. A következő megmérettetés számunkra a BKG elleni mérkőzés lesz, amin mindenképpen szeretnénk nyerni. Kemény meccsre számítok – már csak a rotációnkat érintő hiányosságok miatt is – de azt gondolom, hogy ha fejben mindenki összerakja magát, akkor győztesen jövünk majd le a pályáról.”

DVTK – VBW CEKK Cegléd – 18:30 – DVTK Aréna

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): “A Pécs elleni győzelemmel jól kezdtük az évet, bízunk a hasonló folytatásban és nyerni szeretnénk a Cegléd ellen is. A sérültjeink rehabilitációján gőzerővel dolgozunk, remélem hamarosan végre teljes csapattal tudunk majd kiállni.”

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Megpróbáljuk a legjobb játékunkat megmutatni ezen a nehéz mérkőzésen, miközben várunk arra, hogy sérültjeink felépüljenek, hogy megfelelő erősítést jelentsenek majd a jövőben és segíteni tudják a csapatot. Így ebben a helyzetben most az edzések sem egyszerűek, de ennek ellenére szeretnénk nehézségeket okozni a miskolciaknak.”

ELTE BEAC Újbuda – Sopron Basket – 18:30 – Budapest, Gabányi László Sportcsarnok

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): “A kicsit borongós januárba igyekszünk egy kis izgalmat csempészni szerda este.”

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “A BEAC-ban bennük egy kiszámíthatatlanság, ami sokkal inkább még veszélyesebbé teszi őket. Hazai pályán kiegyensúlyozottabb a teljesítményük. Ezért is, illetve amit említettél, hogy komoly győzelmeik vannak a szezonban, abszolút nem lebecsülhetőek. Ezekkel a teljesítményekkel és kétarcúsággal ők váltak a bajnokság egyik legveszélyesebb riválisává – szerintem talán így lehetne a tabella elején álló csapat szemszögéből tekinteni rájuk.”
A Sopron Basket felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

TFSE-MTK – Atomerőmű KSC Szekszárd – 19:00 – Budapest, MTK Kosárlabda Csarnok

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “Próbáljuk ezt a meccset is hasonlóan felfogni, mint a Sopron ellenit és felhasználni, hogy a hétvégi fordulóra tudjunk gyakorolni. Leszek olyan felállások, amiben a csapat ritkábban szerepelt. Beszélgettem erről a játékosokkal már a hétfői regeneráló edzésen is, hogy többükre kicsit ismeretlenebb szerep fog hárulni. Részben kényszerűségből is szükség van erre, de profitálhatnak abból, hogy olyan szerepkörbe kóstolhatnak bele, amiben eddig nem vettek részt. Igyekszünk arra felhasználni egy Euroligás ellenféllel megvívott meccset, hogy csapatszinten és egyénileg is fejlődjünk. Talán most egyénileg több lehetőséget tartogat ez a mérkőzés, főleg azoknak, akik eddig kevesebb szerepet kaptak.”
A TFSE-MTK felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Újból abban a ritmusban kezdtünk el játszani, hogy minden harmadik nap meccsünk van. Nagyon rövid a rotációnk, ezért fontos minden egyes játékos hozzáállása – mindenkinek toppon kell lennie annak érdekében, hogy a csapat jól szerepeljen.A TF elleni mérkőzésen is ez lesz a kulcs, illetve a kemény védekezés. Egy nagyon küzdős, kemény találkozóra számítok, hiszen ezt a csapatot a végsőkig való küzdés és a fel nem adás jellemzi. Negyven percig kell koncentráltan játszanunk, és egy pillanatra sem szabad kiengednünk. A saját előnyünket kell kihasználnunk, a TF erősségeit pedig megfékeznünk – ez lesz az alapstratégia. Az utolsó két mérkőzésen már sikerült magunkból kihozni a maximumot – csapatként tudtunk játszani – remélhetőleg ezen az úton haladunk majd tovább.”
Az Atomerőmű KSC Szekszárd felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

Vasas Akadémia – UNI Győr MÉLY-ÚT – 19:30 – Budapest, Vasas Pasaréti Sportcentrum

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “A nehéz mérkőzések sorozata folytatódik. A következő fordulóban a Győr csapatát látjuk vendégül. Természetesen a győriek a találkozó nagy esélyesei. Nekünk nagyon sok mindenre kell figyelni, hogy mérkőzésben tudjunk maradni. A legfontosabb ezek közül a festékbeli védekezés és a külső dobásokra való kiérés, hiszen az ellenfelünk az egyik legjobb kinti dobó csapat a bajnokságban. Ha ezeket jól tudjuk megoldani, még győzelmi esélyeink is lesznek. Ha nem vagy több perces kihagyásaink lesznek, mint az ilyen meccseken sokszor, akkor a meccsben maradás is nehéz feladat lesz. Magabiztos vagyok a csapat teljesítményével kapcsolatban. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég.”

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): “Nagyon fontos mérkőzés lesz. Több okból, egyrészt, hogy a jó ritmusunkat megtartsuk, illetve bebiztosítsuk a helyünket a legjobb négy között.” – fogalmazott Iványi Dalma. “Ahhoz, hogy a végén jó helyezésről indulhassunk a rájátszásban, hozni kell az összes mérkőzést. A Vasas a Szekszárddal is nagyon jó meccset játszott, a Csata otthonában nyertek. Lendülettel, önbizalommal, jó érzéssel fognak belemenni a mérkőzésbe. Nagyon szépen dolgoznak a fiatal magyarokkal és a két külföldi, de már régóta itt lévő játékosukkal. Kellemetlen ellenfél, akik ellen az előbb elmondott dolgok lesznek a fontosak. Az, hogy 40 percen keresztül kell koncentráljunk támadásban és védekezésben. Ismét felhívnám a figyelmet a fegyelmezettségre. Támadásban megnézni, hogy hol a legsebezhetőbb az ellenfél, kihasználni azt, ahol mi erősebbek vagyunk. Tudatosan, pontosan kell játszani. Védekezésben egyénileg és csapatilag is koncentráltnak kell lennünk. A Vasas jól ötvözi az egyéni megbontásokat, miközben jó csapatjáték is jellemzi.”
Az UNI Győr MÉLY-ÚT felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

Hirdetés