:
:
Szokatlan idõpontban, december 27-én szerdán kerül sor a 2017-es Elnöki Kupára Törökországban. A Yakin Dogu Universitesi és a Fenerbahce csap össze.
Fotó: tbf.org.tr
Az Elnöki Kupa Törökországban hagyományosan a bajnokság rajta elõtt megrendezett erõfelmérõ volt, mely országos TV-közvetítéssel jó felvezetést adott az új évadnak. Idén azonban a WNBA szezon annyira elhúzódott, hogy hiányos keretekkel október elején nem lett volna értelme lejátszani az összecsapást. A török szövetség végül úgy döntött, hogy az év végi kisebb európai szünetet kihasználva új idõpontba helyezi a meccset. Az Elnöki Kupát 25. alkalommal rendezik meg.
A Yakin Dogu Universitesi tavaly mindent vitt Törökországban, hiszen a Török Kupát és a bajnokságot is megnyerték. A máig emlékezetes bajnoki finálé párharcban 3-2-es összesítéssel verték a Fenerbahce-t. A két csapat idén is meghatározója a török mezõnynek, miközben az Euroligában is szépen menetelnek. A bajnokságban mindkét fél 10/1-es mutatóval rendelkezik, míg a legrangosabb európai kupasorozatban a YDÜ 8/1-es, a Fenerbahce 7/2-es mutatóval érkezett a kisebb téli szünethez. A B-csoport elsõ és második helyezettjérõl van szó.
A két gárda novemberben már kétszer is összemérte az erejét. A bajnokságban a YDÜ otthonában 78-65-ös gyõzelmet aratott a Fenerbahce. Egy olyan mérkõzés volt, ahol az utolsó 15 percet végig kézben tartotta a Fener. Az Euroliga csoportmeccset szintén a YDU csarnokában rendezték, de akkor a hazaiak 72-61-es sikert ünnepelhettek. Kísértetiesen hasonlított egymáshoz a két találkozó, csak ellentétes elõjellel. Ezúttal ugyanis az utolsó 15 percet a YDÜ tartotta kézben.
A két csapat rengeteg klasszist vonultat fel és egymás mellé helyezve a statisztikákat, igazán nagy különbséget nem is láthatunk. A YDÜ a légiósok terén produkál jobb számokat, míg idén a Fener-nél kap hangsúlyosabb szerepet a hazai mag. Az Elnöki Kupának elsõsorban a presztízsértéke nagy, hiszen más téttel úgymond nem rendelkezik. A két csapat rivalizálása azonban garancia egy éles meccsre és kiélezett küzdelemre.
