Szerdán ZTE – TFSE mérkőzés a bajnokságban
:
:
Szerdán kezdetét veszi a 9. forduló a hazai élvonalban, amikor a ZTE NKK fogadja a TFSE-MTK csapatát.
Úgy érkezik el ez a találkozó, hogy a közelmúltban mindkét klub mindennapjaiba részletesen bepillantást nyerhettünk. A ZTE az edzőváltás, a TFSE-MTK pedig a Győr elleni bravúr kapcsán került a figyelem középpontjába. Ez a két esemény szépen meg is mutatja a csapatok helyzetét. Nyolc forduló után a TFSE a 6. pozíciót foglalja el 4/4-es mutatóval. A ZTE pedig a 9. helyen áll 3/5-ös mérleggel. Ugyanaz igaz erre a fordulóra is, mint az elmúlt hétvégire. A 2-4 győzelemmel rendelkező gárdák között óriási versenyfutás várható még a Magyar Kupa nyolcas döntőért. Ilyen kiélezett helyzetben az egymás elleni meccsek kiemelten fontosak.
Jó párhuzam úgy felvezetni ezt a találkozót, hogy idén a TFSE tölti be azt a szerepet, amit az elmúlt szezonban a ZTE. Nevezetesen azt, hogy egy meccsen bárkit, bármikor, bárhol le tud győzni. Óriási fegyvertény ez az újonctól. Mindkét csapat győzelemből érkezik erre az összecsapásra. A ZTE számára kulcsfontosságú volt a siker Kozármislenyben. Nagyon nem mindegy, hogy az edzőváltást követően milyen az első fellépés. Ráadásul ezzel a győzelemmel sikerült a lépést tartani a felsőházzal. Azzal, hogy öten érték el legalább a 10 pontot és a 27 mezőnykosárra 21 gólpassz jutott, megmutatta a ZTE, hogy jó úton indult el. A TFSE pedig ismét bizonyította az erejét, illetve egységességét. A 27 eladott labdája ellenére úgy nyert, hogy nyolc pontszerzője volt, uralta a lepattanócsatát és 9 szerzett labdát is fel tudott mutatni. A statisztikai mutatókat vezető amerikai légiósok mellé ismét többen előléptek. Bernáth Réka ezúttal is a magyar mag legeredményesebbje lett.
Sok a kérdőjel a szerdai találkozó kapcsán. Egy biztos, hogy mindkét csapat alkalmas nagyon komoly támadó-erőt felmutatni. A statisztikát figyelve két terület léphet elő meghatározóvá. Érdekes lesz figyelni, hogy melyik gárda kerül fölénybe magas posztokon, illetve azt, hogy védekezésben melyik oldal akarata érvényesül. Komoly erőpróba jön a felek számára.
