Hirdetés
Utánpótlás

Szerdától Sopronban nemzetközi tornán szerepel az U18-as válogatott



:

:

Fotó: MKOSZ

Hirdetés

Szerdától vasárnapig Sopronban szerepel nemzetközi tornán az augusztusi korosztályos Európa-bajnokságra készülő U18-as válogatottunk. A hatcsapatos seregszemlére spanyol, szlovén és osztrák vendégek is érkeznek hazánkba.

„Az előttünk álló napok célja, hogy az Európa-bajnokságra történő közvetlen felkészülés előtt is legyenek olyan alkalmak, melyeken mérkőzéshelyzetben együtt tud játszani a csapat. Emellett különböző fizikai paraméterek alapján felmérjük a játékosokat.” – mondta lapunknak Laczka Miklós, szövetségi vezetőedző. „Ezekből az információkból mind tudunk tanulságokat levonni a nyári felkészülésre, hiszen a játékosokról jobb képet kapunk. Minden lehetőséget ki kell használni, hogy megnézzük: adott pillanatban a csapat hogyan funkcionál. Limitált edzésszámmal érkezünk a tornára, de az is ad egy tapasztalatot, hogy erre a helyzetre ki miként reagál.”

A válogatott kerettagok többsége játékból érkezett a soproni összetartásra, hiszen az elmúlt időszakban az Amatőr bajnokság hajrájában bizonyíthattak a klubjaikban a lányok. A gárda szinte teljes felállásban készül. Sőt, a korábbi összetartásokhoz képest Josepovits Kinga személyében egy meghatározó magas játékossal bővült a keret.

„Gyakorlatilag teljes kerettel dolgozunk, melyre korábban nem volt példa. Egyetlen hiányzónk van, Drahos Leila, aki FIBA-NBA táborban képviseli hazánkat ezekben a napokban. Csatlakozott Josepovits Kinga is, így egyben láthatjuk az elképzeléseinknek megfelelő újabb összetételében a válogatottat. Az előző összetartásokon elvégzett munka alapján a játékosok többsége már rendelkezik egy képpel arról, hogy milyen játékszisztémában gondolkozunk. Az a benyomásom, hogy gyorsan megy a tanulási folyamat és az első visszajelzések alapján időarányosan jól állunk.” – hangsúlyozta a szakvezető.

A soproni tornán a hat gárdát két hármas csoportba sorolták. Az U18-as válogatottunk a Joventut Badalona és a ZTE NKK mellé került. A másik triót a Soproni Darazsak Sportakadémia, a BC Vienna és a ZKD Jezica együttese alkotja.

„Nekünk jelen pillanatban a lényeg, hogy játsszunk és ilyen szempontból kis túlzással szinte mindegy, hogy ki az ellenfél. Ettől függetlenül nagyon örülünk annak, hogy elfogadta a meghívásunkat egy spanyol csapat, hiszen ellenük mindig tanulságos pályára lépni. A szakmai célunk, hogy elősegítse ez a pár nap a játékosok összeszokását, meccsről meccsre lépjünk előre és tanuljunk azokból a kezdeti hibákból, melyekből várhatóan még rengeteget fogunk véteni. A gárda taktikai felépítéséhez több időre van szükség, de arra választ kapunk, hogy mentálisan hogyan állunk bele az összecsapásokba, csapatként miként működünk és az alapelveket ki mennyire valósítja meg. Ezek a tényezők lesznek a legtanulságosabbak.” – összegzett Laczka Miklós.

Az U18-as válogatott kerete a soproni tornán: Albert Szidónia, Fárbás Eliza, Gábor Lili, Gréts Dalma, Halmágyi Kitti, Hőgye Petra, Janzsó Alíz, Josepovits Kinga, Kendelényi Luca, Kókai Patrícia, Poczkodi Zsófia, Rátkai Eszter, Szikszai Franciska, Szücs Gréta, Toman Dóra és Toman Réka.

Az U18-as válogatott csoportmérkőzései:

Május 29., szerda
18:15 Magyarország U18 – ZTE NKK

Május 30., csütörtök
18:15 Magyarország U18 – Club Joventut Badalona

A hétvégén a keresztjátékkal és a helyosztókkal zárul a torna.

Hirdetés