Hirdetés
Magyarország

Szeretne döntőt játszani az ELTE-BEAC az egyetemi bajnokságban



:

:

Fotó: ELTE-BEAC

Hirdetés

Szombaton és vasárnap rendezik a MEFOB FESZT keretében Miskolcon az egyetemi bajnokság négyes döntőjét.

Az ELTE-BEAC tavalyi ezüstérmes női kosárlabda csapata az alapszakasz során csak a TF ellen szenvedett vereséget, a Szeged ellen magabiztos kettős győzelemmel jutottunk be a Final Four-ba.

Rendkívül boldog vagyok, hogy sikerült megismételnünk a Final Fourba jutást. Idén csak a TF-es lányoktól kaptunk ki, emiatt örülünk Neki, hogy a tornán ismét összemérhetjük erőinket, habár előzetesen úgy terveztük, hogy csak vasárnap fogunk találkozni. Az esélyesség terhe nem minket nyom, ettől függetlenül nagyon szeretnénk döntőt játszani, amiért mindent meg is fogunk tenni! Minden vágyunk a legfényesebb éremmel a nyakunkban hazatérni.

– nyilatkozta az intézmény honlapján Laklóth Anna vezetőedző.

Az ELTE-BEAC kerete:

Majsa Judit – center, sportszervezés
Simoncsik Petra – irányító, angol-történelem tanári
Takács Emese – hátvéd-bedobó, pszichológia
Vári Anna – irányító-hátvéd, középiskolás
Fabini Borbála – bedobó-erőcsatár, pszichológia
Lendér Lilla -hátvéd-bedobó, gazdálkodás és menedzsment
Levente Zsófia – bedobó-erőcsatár, nemzetközi tanulmányok
Biszák Otília – erőcsatár, szociológia
Horváth Patrícia – irányító-hátvéd, középiskolás
Mudra Viola -irányító-hátvéd, külsős
Foltin Blanka – center, vezetés és szervezés
Altmann Anna – bedobó-erőcsatár, sportszervezés
Nagyi Tímea – bedobó-erőcsatár, gazdálkodás és menedzsment

Hirdetés