Hirdetés
Európa

Szinte esélytelen a román élvonal folytatása



:

:

Hirdetés

A Sepsiszentgyörgy hivatalos honlapján a klub ügyvezető igazgatója Rusz István értékelte a Román Kosárlabda Szövetség döntését, melynek értelmében meghosszabbította a felnőtt és az utánpótlás bajnokságok felfüggesztését április 14-ig.

A szakszövetség döntését követően klubunk egyeztetett játékosainkkal, akik példamutatóan és megértően viszonyultak a kialakult helyzethez. Néhányan már hazautaztak, páran a városban maradtak, viszont teljes mértékben betartják a hatóságok javaslatait, és otthonaikban töltik az idejük nagy részét. Mindenki megértette, hogy ebben a rendhagyó helyzetben egyelőre semmi biztosat nem tudunk, viszont klubunk sok esélyt nem lát a bajnokság folytatására. A játékosok számára is az a legjobb, ha családi környezetben vészelik át ezt az embert próbáló időszakot, ha pedig jövő hónapban mégis a folytatás mellett döntene a szövetség, akkor a kosárlabdázók természetesen a rendelkezésünkre állnak.

A szakszövetségnél az esetleges eredményhirdetésről egyelőre nem esett szó, azonban Európában vannak olyan bajnokságok – például Magyarországon –, ahol lezárták a pontvadászatokat eredményhirdetés nélkül, valamint akadnak olyanok is – Lengyelország, Svédország, Szerbia, Németország –, ahol a lezárást követően hirdettek eredményt.

Visszatekintve az elmúlt hónapokra, elmondhatjuk, hogy a koronavírus-járvány ellenére újabb sikeres szezon van mögöttünk. Az alapszakaszban mind a tizenkét mérkőzésünket megnyertük, a középszakaszban pedig kilenc győzelem és egy vereség volt a mérlegünk, így a rájátszásnak sorozatban hatodszor első kiemeltként vághattunk neki, amire aztán a kialakult helyzet miatt nem került sor. Ötödször ünnepelhettünk Román Kupa-győzelmet, valamint az Európa-kupában kijutottunk a csoportból, nyolc mérkőzésből ötször győztesen hagytuk el a pályát.

A sport és a kosárlabda az életünk szerves része, viszont az egészség mindennél fontosabb. Arra kérünk titeket, hogy a következő hetekben, hónapokban hallgassatok a hatóságok tanácsaira a koronavírus elkerülése érdekében, vigyázzatok magatokra, és maradjatok otthon! A játékosok, a szakmai stáb és a vezetőség nevében köszönjük, hogy ebben az idényben is csapatunk mellett voltatok, mindegyik mérkőzésen biztattatok és az idegenbeli meccsekre is elkísértetek. Ha a jövőben újabb információk birtokába jutunk a bajnoksággal kapcsolatban, természetesen közöljük veletek is.

Addig is bízunk benne, hogy a következő hónapokban normalizálódik a helyzet, és ha hamarabb nem is, októbertől ismét vállvetve küzdhetünk a Nemzeti Ligában és a nemzetközi kupában egyaránt. CSAK A ZÖLD-FEHÉR!

– fogalmazott Rusz István, ügyvezető igazgató.

Hirdetés