Hirdetés
Magyarország

Színvonalas előadásokat hozott a Soproni Darazsak Sportakadémia edzőtovábbképzője



:

:

Hirdetés

Július 2-án és 3-án került megrendezésre a Soproni Darazsak Sportakadémia akkreditált edzőtovábbképzője, melyen több elismert szakember előadását is meghallgathatták a képzésre jelentkezett edzők.

Ez egy új kezdeményezés, hogy a Módszertani Központ a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével együtt szervezi a nyári továbbképzéseket. 12 önálló esemény van, de az három alprojektre bomlik. A miénk ebből a stratégiát és a taktikát dolgozza fel. Azon belül ma volt az első alkalom és az volt a célunk, hogy a lepattanó labdának az elméletét, a tudományos hátterét és a gyakorlati edzésmódszereit is bemutassuk. Azt hiszem, hogy egy hosszú alapos napon vagyunk túl. Nagyon jó volt látni, hogy külföldről is magas színvonalú előadásokat hallgathattunk meg. Élőben Vicrot Lapenát, online Daniel Gutt előadását. Legalább akkora öröm volt az is, hogy a négy magyar sportakadémiának a képviselői, TF-en végzett hallgatók magas szinten adtak elő.

– nyilatkozta Dr. Sterbenz Tamás, a TE rektorhelyettese.

Videó:

Victor Lapenat is megszólaltatták a Soproni Darazsak Sportakadémia visszatekintőjében. A Fenerbahcét irányító spanyol szakember a kiválasztás-alkalmasság-beválás kérdéséről is beszélt. “Először is, ha egy olyan klub, mint a Sopron meghív magához, hogy az edzőiknek tarts előadást, az egy ajándék számomra, nagyra értékelem. Ez az első alkalom, hogy magyar edzőkkel dolgozhatok. Nagyon jó a hangulat, jó érzéssel jöttem ide. Örülök, hogy itt lehetek.” – mondta Victor Lapena, majd így folytatta:

Először is tudnunk kell, hogy csinálni akarja-e. Profi kosárlabdázó akar-e lenni, igazán szeretné és mindenre képes, hogy profi legyen. Abban a pillanatban, ha ilyen tehetség kerül a kezed közé, meg kell adnod mindent neki, hogy profi kosárlabdázó válhasson belőle. Ez egy 50%-50% helyzet és számomra nagyon fontos, hogy ne csak a kosárlabdára koncentráljunk. A kultúra is nagyon fontos, hogy egyetemre tudjanak járni a játékosok. Az egyetlen dolog ami a fejükben jár, az, hogy ők profik. Fontos, hogy az olvasásra, a kultúra megismerésre, másfájta tudás megszerzésére biztassuk őket, ami nem csak a kosárlabdáról szól. Ha ezek a játékosok nyitottak, nagyon jó profik válhatnak belőlük.

– tette hozz a spanyol szakember.

Értékes gondolatokat hallgattak a résztvevők a  Soproni Darazsak Sportakadémia szakmai felelősétől, Czirják Szilviától, sportpszichológusától, Pankár Tibortól, a Rátgéber KA sportpszichológusától, Lábadi Anettől. Elméleti előadást tart Czukor Bence és Horváth József, illetve a Debreceni Akadémiáról Léránt Gábor és Bodnár Péter szakemberektől. Online előadással jelentkezik a Rátgéber KA szervezésében Daniel Gutt, míg a Honvéd Akadémiát Sabáli Balázs és Jakab Máté képviseli.

Hirdetés