Hirdetés
Magyarország

Szlovák válogatott irányító-hátvéd a PEAC-Pécs csapatánál



:

:

Hirdetés

A PEAC-Pécs a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Nikola Dudásová személyében egy 25 éves, 175 cm magas irányító-hátvéd érkezett a csapathoz.

Örülök Nikola Dudásová érkezésének. Nagyon sok mérkőzésünk lesz a következő időszakban, folyamatosan, három naponként játszani fogunk. Egyes-kettes poszton amúgy is kevesebb játékossal voltunk a szezon kezdete óta, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a kisembereink közül még senki sem volt covidos. Nagy hasznunkra lesz, akár a pontjaival akár a védekezésével is sokat tud segíteni.

– idézi Csirke Ferenc vezetőedző szavait a PEAC-Pécs honlapja.

A szlovák nemzeti csapatban is számításba vett Nikola Dudásová a múlt héten véget ért Eb-selejtező sorozat mind a négy mérkőzésén pályára lépett hazája válogatottjában. Mint ismert, a szlovák gárda a mieink csoportjából kvalifikálta magát a 2021-es kontinenstornára. Dudásová négy mérkőzésen 18.3 perc alatt 6.5 pontot, 1.8 lepattanót és 1.3 gólpasszt átlagolt.

A pécsiek honlapja kiemeli, hogy a szlovák játékos ezidáig a lengyel Sleza Wroclaw csapatában szerepelt (7,3 pont, 4,1 lepattanó, 4,7 gólpassz volt az átlaga). A pöstyéni csapatban játszotta felnőtt karrierje első 8 évét (2010-től 2018-ig), ahol szlovák kupagyőztes volt 2017-ben, majd a Zabiny Brno után szerződött a Ruzomberok együtteséhez, mielőtt Lengyelországba írt alá. A rózsahegyiekkel szlovák bajnok és kupagyőztes volt 2020-ban, ahol a kupadöntőben 20 ponttal ő lett a meccs MVP-je. Abban az idényben mutatták a legmagasabb értékeket a statisztikái: 11,4 pont, 4,6 lepattanó és 5,5 assziszt fűződött a nevéhez.

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés