Hirdetés
Utánpótlás

Szlovákia ellen folytatja az ORV-n a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

Kedden 13 órától Szlovákia ellen folytatja szereplését a magyar válogatott a lengyelországi Katowicében zajló 2021-es Olimpiai Reménységek Versenyén.

A magyar válogatott győzelemmel debütált a tornán. A mieink hétfőn 119-46-ra múlták felül Csehországot. Nagy különbség mutatkozott a két gárda között, de ez a találkozó kiváló alkalmat biztosított arra, hogy a lehetőségeket arányosan elosztva minden játékos pályára lépjen. Ki kell emelni csapatszinten az 57.8%-os mutatóval elért 48 mezőnykosarat. Az 50-44-re megnyert lepattanócsatátát, a festékből jegyzett 74 pontot. A 35 szerzett labdát és a 42 gyorsindításos pontot. Az is az élre kívánkozik, hogy az eladott labdák száma megállt 15-nél. Kifejezetten előremutató délután volt, ahol sebességben, akaratban is sokat mutattak a mieink.

Kedden Szlovákia lesz a rivális. A nyitó napon a szlovákok hosszabbítást követően verték 71-64-re Lengyelországot. Fordulatos mérkőzés kerekedett, ahol 7-8 pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki. A rendes játékidő végén egy 2+1-es helyzetből egyenlítettek a hazaiak, de a ráadást 10-3-ra megnyerték a szlovákok. Született egy extra teljesítmény, a szlovák élvonalban is eredményesen játszó Nataša Taušová 26 pont, 12 lepattanós dupla-duplát jegyzett. A tehetségét már nyáron a FIBA U16 Women’s European Challenger-tornán is megmutatta, ahol a 2005-2006-os generáció nyerte a csoportját. Abból a 2006-osak most is itt vannak riválisunknál. Ugyanúgy az élvonalban szerepel Tilda Slama és Sofia Soóky is. Szlovákia nyáron szeretne visszakerülni az A-divízióba és ezen építkezés során az első fontos állomás számukra ez a torna.

Videós összefoglalók a hétfői mérkőzésekről:

Magyarország – Csehország

Lengyelország – Szlovákia

Hirdetés