:
:
Pénteken este az MKOSZ székesfehérvári edzõközpontjában összemérte az erejét a soproni Európa-bajnokságra készülõ magyar és szlovák U20-as válogatott. A magyar lányok 78-67-es gyõzelmet arattak.
A magyar válogatott már az elsõ percekben magához ragadta a kezdeményezést, egy 9-0-s futás végén 13-3-ra vezettünk. Egy negyednyi játék után pedig 24-19-re mentek a mieink. A második szakasz elején a szlovák együttestõl láthattunk egy 9-0-s szériát, amivel 26-24-nél még a vezetést is átvették. A folytatásban azonban a magyar csapat akarata érvényesült, így a félidõre 10 pontos elõnyt építettünk fel.
A 45-35-rõl induló harmadik negyedben sokáig õrizte a 10 egység környéki, sõt jellemzeõen annál nagyobb differenciát a magyar csapat. Ekkor alakult ki a meccs legnagyobb különbsége is, amikor 56-41-re léptünk el. A játékrész hajrájában azonban jelentõsen ledolgozta hátrányát Szlovákia. Ennek eredményeként 30 perc után 61-56-os állást regisztrálhattunk.
A záró szakaszban már végig lépéselõnyben volt válogatottunk, minden bevethetõ játékos lehetõséget kapott a bizonyításra. A 78-67-es siker alkalmával a 17 pontos Gereben Lívia lett a legeredményesebb. A két csapat szombaton 12 óra 30 perctõl ismét összeméri az erejét.
Eredmény
Magyarország U20 – Szlovákia U20 78-67 (24-19, 21-16, 16-21, 17-11)
Statisztika
