:
:
Csütörtökön és pénteken Szlovénia ellen vívja elsõ mérkõzéseit a magyar válogatott a csehországi Európa-bajnokságra történõ felkészülés alatt.
Egy felkészülési idõszak elsõ meccseihez beharangozót írni nem egyszerû feladat, hiszen ezek a találkozók elsõsorban a szakmai stábnak kell, hogy értékes visszajelzéseket adjanak az eddig elvégzett munkáról. Idén májusban a kontinenstornán résztvevõ válogatottak szakvezetõi abból a szempontból könnyebb helyzetben vannak, hogy nem kell az alapoktól elkezdeni az építkezést. A válogatottak novemberben még selejtezõ-mérkõzéseket játszottak, így játékban, összhangban van egy viszonylag közeli kapcsolódási pont. Ennek is tudható be, hogy pár nappal a felkészülések kezdete után már mérkõzéseket játszanak a csapatok Európa-szerte. Fizikálisan lendületbõl érkeznek a játékosok, május elején értek véget az európai bajnokságok helyosztói, tehát úgymond senkit nem kell egy hosszabb leállás után újra felépíteni.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar válogatott vasárnap délután kezdte meg a közös munkát. Akkor még Licskai Zsófia és Szamosi Amadea hiányzott, de azóta már csatlakoztak a társaikhoz. Szabó István a válogatott technikai vezetõje lapunk kérdésére elmondta, hogy Medgyessy Dóra sérülése miatt nem edzett együtt a csapattal, így az õ pályára lépése kétséges. Mellette természetesen még nincs ott a válogatottal Courtney Vandersloot, aki szerdán este a török bajnoki döntõ ötödik meccsén volt érdekelt és azt követõen egy rangos elismerést is kapott.
Az ellenfelünk Szlovénia múlt héten pénteken kezdte a felkészülést. Õk 14 játékossal szerdán délután keltek útra hazánkba és már edzést is tartottak Székesfehérváron. Három szekszárdi játékos: Maja Erkic, Sandra Pirsic és Eva Lisec olvasóink számára is ismert lehet. A szlovénok számára azért lesz különleges ez a két találkozó, hiszen a honosított Shante Evans most mutatkozik majd be a nemzeti csapatukban. Szlovénia történelmet írt, hiszen fennállásuk során elõször jutott ki a nõi válogatottjuk egy tornára. Ennek megfelelõen nagy médiafigyelem és felfokozott várokozás kíséri a szereplésüket.
A találkozókat az MKOSZ székesfehérvári edzõközpontjában rendezik. Május 18-án, csütörtkön 18 órakor, míg május 19-én, pénteken 17 órakor kezdõdik az összecsapás a két válogatott között. A mérkõzések nem közönség nyilvánosak.
