Hirdetés
Utánpótlás

Szlovénia – Spanyolország döntő lesz az U16-os Európa-bajnokságon



:

:

Hirdetés

Pénteken rendezték a romániai U16-os leány Európa-bajnokság elődöntőit, ahol Szlovénia és Spanyolország biztosította be a helyét a fináléban.

A Szlovénia–Franciaország mérkőzés elején nagy különbség alakult ki. A szlovén csapat letaglózta ellenfelét és 21-4-re megnyerte az első negyedet. Bár a franciák a második tíz percben egy 23-14-es rohammal próbáltak felzárkózni, a szlovének – akik a meccsen 18 ponttal is vezettek – nem engedték ki a kezükből a győzelmet. A győztes alakulat legjobb dobói Gobec 20/9 és Praper 19 voltak, a franciáknál pedig Gosselin 15/6 vitte a prímet.

A másik ágon Spanyolország kiütéses győzelmet aratott Lettország felett. A találkozót a második negyed döntötte el: egy viszonylag szoros első játékrészt (15-14) követően a spanyolok 31-8-as negyeddel állva hagyták a letteket. A spanyol henger folyamatosan őrölte fel az ellenfelet, az előnyük a mérkőzés folyamán a 42 pontot is elérte. A győztes csapatból Alonso 19/3, valamint Mbengue 18 jeleskedett a pontszerzésben, a letteknél pedig egyedül Sipolina 11/3 jutott tíz pont fölé.

Eredmények

Franciaország – Szlovénia 58-67 (4-21, 23-14, 16-15, 15-17)
Spanyolország – Lettország 91-53 (15-14, 31-8, 19-14, 26-17)

Szombati program

Döntő

19:30 Szlovénia – Spanyolország

Bronzcsata

17:00 Franciaország – Lettország

Hirdetés