Hirdetés
Magyarország

Szombaton három mérkőzés az élvonalban



:

:

Hirdetés

Szombaton három mérkőzést rendeznek a hazai élvonalban.

UNI Győr MÉLY-ÚT – ELTE BEAC Újbuda – 17:00 – Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): “A szombati meccs hatványozottan fontos. Amiatt, hogy miként jövünk vissza a szünetből, milyen ritmussal. Illetve azért is, mert a hazai meccsek közül mindegyiket meg kell nyerni. A BEAC egy kellemetlen ellenfél, már idén is okoztak meglepetést a DVTK legyőzésével. Kemény mérkőzést várok. Azt próbáljuk a csapatban tudatosítani, hogy az elsőtől az utolsó pillanatig fókuszban kell lennünk, koncentrálni kell és fontos lesz, hogy jó védekezéssel, agresszívan, mi irányítsuk a mérkőzést. Maximumot kell hozni, hogy nyerni tudjunk szombaton.”
Az UNI Győr MÉLY-ÚT felkészüléséről bővebben ITT írtunk

Horváth Bianka (másodedző, ELTE-BEAC Újbuda): “Igyekeztünk kihasználni a válogatott szünetet arra, hogy egyénileg és csapatszinten is előrébb lépjünk. Elsősorban saját magunkra koncentrálunk holnap, de ahogy Bubu mondta korábban, mint Bem apó, küzdeni fogunk a végsőkig. Különleges és történelmi pillanat, hogy három női játékvezető dirigálja majd a találkozót, reméljük, hogy a jövőben sok hasonló találkozót rendeznek majd.”

NKA Universitas PEAC – Sopron Basket – 18:00 – Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): “Nehéz okos dolgot mondani, ha a női Real Madrid érkezik. Sokat nem tudtunk együtt készülni, úgy, hogy nagyon koncentráltan kell játszanunk. Nem szabad, hogy sok eladott labdánk legyen, mert azt kíméletlenül megbüntetik. Támadásban bátran kell vállalkozni, mert a Sopron nem az a csapat, amelyik sok területet hagy az ellenfeleinek.”

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Komplett csapat a PEAC jó edzővel, jó szisztémával, erős magyar maggal. Eközben a légiósok is sokat tesznek hozzá. A játék minden elemében jó szintet képviselnek. Vannak gyenge pontjaik, igyekszünk ezeket feltérképezni, de egy-egy dolgot nem lehet kiemelni speciálisan, hogy mivel lehet felülmúlni őket. Nekünk arra kell törekedni, hogy ezt megpróbáljuk az összes lehetséges elemben megtenni. Éppen amiatt, hogy abban rejlik az erejük, amit a bevezetőben is mondtam, hogy komplettek és nagyon egyben vannak.”
A Sopron Basket felkészüléséről bővebben ITT írtunk

VBW CEKK Cegléd – Atomerőmű KSC Szekszárd – 18:00 – Albertirsa, Újcsarnok

Hegedűs Péter (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Hosszú évek munkája ért be a Szekszárdnál, azzal, hogy idén Euroligában szerepelnek, ami egy fantasztikus eredmény és most mi is újra megtapasztalhatjuk, hogy milyen játékerővel bír egy top16-os csapat. Minden héten próbálunk egy-egy szegmensben előrelépni, majd azt átültetni a hétvégére. Ez is egy új mérkőzés, új sztorival, amit mi alakíthatunk, ez a fejezet most a felszabadult, kreatív kosárlabdáról kell, hogy szóljon. A csapat izgatottan várja a mérkőzést. Több közhelyet nem szeretnék ellőni, szeretném, hogy maradjon a jövő heti beharangozóra is.”

Zseljko Djokics (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “A legfontosabb cél, hogy újra bekerüljünk a szisztémába, támadásban, védekezésben átismételjük a legfontosabb dolgokat. Sajnálom, hogy mivel kevesen voltunk, új dolgokat nem tudtunk berakni. Szeretem kihasználni a szüneteket új taktikai elemek beépítésére. Erre nem volt lehetőség. Azt fontos látni, hogy légiósok nélkül, de a Cegléd játszott egy bajnokit a TF ellen. Nekik volt hivatalos meccsük és válogatottba sem adtak játékosokat, ami azt jelenti, hogy komolyabb munkát végezhettek. Kellemetlen meccset várok Albertirsán. Számunkra a legfontosabb, hogy mindenki egészséges legyen. Van pár poszt, ahol erősebbek vagyunk és ezt ki kell használni. Már feltérképeztük a ceglédieket. Korábban a TF-nél dolgozott a vezetőedzőjük és elsősorban támadásban sok ötlet visszaköszön onnan.”
Az Atomerőmű KSC Szekszárd felkészüléséről bővebben ITT írtunk

Hirdetés