Szombaton három mérkőzés az élvonalban
:
:
A nemzetközi kupasorozatok után újra a hazai küzdelmeké a főszerep, hiszen szombaton 18 órától már három újabb találkozóval folytatódik a bajnoki élvonal. Rövid beharangozó.
Az Európa Kupában sérülésekkel tarkított mérkőzésen veszítő Aluinvent DVTK a Vasas Akadémia vendége lesz. A miskolci együttes Cyesha Goree és Ziomara Morrison állapotáról éppen minap adott tájékoztatást. A Cadi La Seu otthonában viszont már bemutatkozhatott Shatori Walker-Kimbrough, akinek idő kell, amíg be tud épülni, illetve fizikálisan, mentálisan felveszi a kellő ritmust. A Vasas múlt héten megszerezte első győzelmét a PEAC elleni utolsó másodperces dráma során. Már érett ez a siker Földi Attila tanítványainak, hiszen az első fordulókban is meccsről meccsre sikerült bővebbre nyújtani a jó szakaszait a csapatnak. A DVTK ellen is az lehet a cél, hogy minél tovább versenyképes legyen a Vasas.
Maradva a fővárosban, a TFSE-MTK – NKE-FCSM Csata rangadó a szombati játéknap csúcspontja lehet. Jó azt látni, hogy egyre több fővárosi mérkőzés kapcsán fogalmazhatjuk meg ezeket a gondolatokat. A TFSE idénykezdete nagy figyelmet kapott, hiszen a három győzelem tényén túl is jó játékot, remek egyéni teljesítményeket hozott Magyar Bianka csapata. A Csata esetében a 3/1-es mutató megfelel még a szezon előtti legbátrabb várakozásoknak is. Egy hét alatt (október 12. és 19. között) ugyanis három meccset nyerni ebben a kiegyenlített mezőnyben komoly fegyvertény. A Csata honlapján megjelent elemzés kiemeli, hogy a ZTE elleni mérkőzés volt az egyetlen, ahol több lepattanót szedett aktuális riválisánál a csapat. Ezen hosszabb távon biztos, hogy dolgoznia kell a stábnak. Viszont csökken az eladott labdák száma és előremutató azt látni, hogy nem szűköl be a játék a légiósokra. Folyamatosan jönnek a többiektől is jó teljesítmények.
Szintén 18 órától rendezik a PINKK-Pécsi 424 és az UNI Győr – MÉLY-ÚT mérkőzését. A Győr Európa Kupa találkozóját szerdán láthattuk Gernikából. Ehhez sokat hozzátenni nem lehet. Minden csapat életében van olyan este, amikor semmi nem sikerül. Ennek ellenére Kozármislenyben nagy esélyes a győri csapat. A szerdai találkozót tekintve védekezés szempontból a két középső negyed 49 pontja kritikus. Ennyi nem férhet bele a Győrnek még hazai porondon sem. Ez még akkor is igaz, ha később a sérültek visszatérésével több opció lesz támadásban. A PINKK Szekszárdon az erőviszonyoknak megfelelő eredményt ért el. Hiányzott a rotációból Tetiana Yurkevichus, de a német irányító Emma Stach új lendületet adott a PINKK-nek, amelyre a közvetlenebb riválisok ellen nagy szüksége is lehet.
Október 26., szombat
18:00 PINKK-Pécsi 424 – Uni Győr MÉLY-ÚT
18:00 Vasas Akadémia – Aluinvent DVTK
18:00 TFSE-MTK – NKE-FCSM Csata
