Hirdetés
Magyarország

Szombaton öt bajnoki mérkőzést rendeznek



:

:

Hirdetés

Szombaton a negyedik forduló öt mérkőzésével folytatódnak a bajnoki küzdelmek. Nyilatkozatcsokor.

Sopron Basket – ELTE BEAC Újbuda – 18:00 – Sopron, Novomatic Aréna

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Szerintem a BEAC eleget tett ahhoz a bajnokság elején, főleg az előző két mérkőzésükön a Szekszárd ellen hazai pályán és a PEAC otthonában, hogy nekünk is nagyon komolyan számolni kell velük. Nem vehetjük félvállról a meccset. Keményen, nagy önbizalommal játszanak idén. Nagy egységet mutatnak. Kicsit csalóka, hogy nem szereztek még győzelmet. Kívülről az látszik, hogy olyan formában, lelki állapotban vannak, ami miatt komolyan kell őket venni. Így is fogunk tenni. Utazás után heti két meccset játszva nem könnyű, de ez az a ritmus, amibe most nekünk is vissza kell szoknunk. Ilyen szempontból is jó kis kihívás lesz a találkozó.”
Bővebben a Sopron Basket felkészüléséről ITT írtunk

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE BEAC Újbuda): “A büfé jó, a távolság rövidebb, a sok pozitívumot a pályán nyújtott teljesítményünkkel szeretnénk még megkoronázni.”

Atomerőmű KSC Szekszárd – TFSE-MTK – 18:00 – Szekszárd, Városi Sportcsarnok

Djokics Zseljkó (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Érdekes és nehéz összecsapásra számítok, hiszen mi utazás után vagyunk, emocionálisan és fizikailag is kicsit fáradtan, így az első Euroliga meccsünket követően – míg a TFSE már viszonylag hosszabb ideje, 10 napja nem játszott hivatalos meccset, így biztosan volt idejük felkészülni ránk. Továbbá nagyon furcsa érzés lesz egykori csapatkapitányunkat, Theodoreán Alexandrát vendégként, ellenfélként köszönteni a szekszárdi sportcsarnokban, hiszen majd’ egy évtizedig csapatunk alapembere volt Ali. A találkozó részünkről javában arról fog szólni, hogy visszaszorítsuk azokat a játékbeli hibáinkat, amiket a Velence elleni vereség alkalmával követtünk el, és javítanunk kell a csapatjátékunkon is.”

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “A csapat jó edzésmunkát végez. A játékosokkal elégedett vagyok, felkészültünk és nagyon várjuk a Szekszárd elleni mérkőzést. Szükségünk van arra, hogy az a bizonyos gát átszakadjon és megszülessen az első sikerélményünk. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon nehéz a sorsolásunk, hiszen az első három mérkőzésen a PEAC, a Sopron és a Szekszárd az ellenfeleink. Tudjuk azt is, hogy a Szekszárd immár Euroliga főtáblás csapat, de nem feltett kézzel utazunk hozzájuk. Mindent megteszünk, hogy jó játékot nyújtsunk, a game plan-t betartva a kilátogató nézőknek egy jó mérkőzést tudjunk produkálni.”
Bővebben a TFSE-MTK felkészüléséről ITT írtunk

NKA Universitas PEAC – PINKK Pécsi 424 – 18:00 – Pécs, Lauber Dezső Városi Sportcsarnok

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC):  “Jó, hogy újra itthon játszhatunk. Láttuk a PINKK szerdai mérkőzését, nagy energiával játszottak. Próbálunk a saját játékunkra koncentrálni, ha az eddig mutatott támadójátékunkat hozzuk akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést.”

Laczka János (ügyvezető, PINKK Pécsi 424): “Számunkra a szerdai Cegléd elleni mérkőzés a vártnál rosszabbul alakult, voltak pozitív momentumai a mérkőzésnek, ugyanakkor sajnálatos sérülések is történtek. Holnapra kiderül, hogy kik fognak tudni pályára lépni. A csapat tagjai és a szakmai stáb a két mérkőzés között rövid rendelkezésre álló időben igyekeztek minél jobban felkészülni a szombati találkozóra és igyekezni fognak minél szorosabb küzdelemre késztetni a jó formában lévő hazai csapatot.”

VBW CEKK Cegléd – DVTK – 18:00 – Tiszaligeti Városi Sportcsarnok

Hegedűs Péter (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “A szerda-szombat ritmus mindig más jellegű felkészülést igényel, kihoztuk a maximumot a két rendelkezésünkre álló napból. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen játékerőt képvisel a diósgyőri alakulat, hiszen kiváló játékosok alkotják a keretüket. Ugyanakkor biztosan nem fogunk visszariadni a feladattól. Bátrak leszünk, taktikailag színesek és igyekszünk borsot törni ellenfelünk orra alá.”

Földi Attila (vezetőedző, DVTK): “Fontos és nehéz mérkőzés előtt állunk, ami során győzelmi kényszerben is vagyunk. Ez jelenthet némi plusz terhet a játékosok számára, úgy, hogy ellenfelünknél nincs semmilyen nyomás, felszabadultabbak lehetnek, hisz két győzelemmel kezdték a bajnokságot. A feladat így hát adott, de nekünk ezt a mérkőzést meg kell nyernünk, ennek megfelelően készülünk, a két hosszabbításos vereség után nem szabad pontokat hullajtanunk. Jövő héten kezdődik az Európa Kupa is, ám mérkőzésről mérkőzésre kell haladnunk, mindig az előttünk álló feladaton kell, hogy legyen a fókusz, így most csakis a Ceglédre koncentrálunk.”

Ludovika-FCSM Csata – BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – 18:30 – Budapest, Ludovika Aréna

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): “Ambíciózus csapat a BKG, akik éveken keresztül azon dolgoztak, hogy feljussanak az élvonalba. Ez sikerült is nekik a tavalyi évben. Nagy elánnal kezdtek bele az A-csoportos építkezésbe. Ez pozitív dolog, mert azt gondolom, hogy egy új impulzus jött az A-csoportba. Nem titkolt céljuk itt az első évben a bent maradás kiharcolása. Ahogy láttuk az előző mérkőzéseken is, kiválóan kosárlabdáztak és nagy csapatoknak is megnehezítették a dolgát. Láttuk a Sopron és a Győr ellen, hogy szorosan és jó meccsen kaptak ki. Ugyanaz lesz a cél, illetve a feladatunk, hogy olyan hozzáállásban, mint a Vasas és a PINKK ellen, kezdjük el a meccset. A saját dolgainkra fókuszáljunk, agresszívak maradjunk. Ha így lesz, akkor nagyon remélem, hogy győzelemmel fog párosulni.”

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG PRIMA Szigetszentmiklós): “Az eddig veretlen Csatához megyünk, akik mind az utánpótlás, mind a felnőtt bajnokságban nagyon sikeresek, ami azt bizonyítja, hogy az egyik legjobb szakmai munka náluk folyik. A héten komolyabb terhelést kaptak a lányok a hétközi forduló miatt, de természetesen a Csata ellen is készülünk. Bízom benne, hogy ezen a mérkőzésen is tudunk majd szinten lépni a korábbiakhoz képest.”

Hirdetés