:
:
Szombaton kerül sor Oroszlányban az elsõ alkalommal kiírt 3×3-as Felnõtt Nõi Bajnokság döntõjére.
Az olimpiai kvalifikációs folyamat elõsegítésére hívták élétre a 3×3-as Felnõtt Nõi Bajnokságot. A szombati döntõt megelõzõen négy fordulót rendeztek. Ebbõl három és fél fedett pályán zajlott, a negyedik forduló elsõ felét bonyolították le a Ludovikán szabad ég alatt. A négy fordulóból a három állomás során versenyen kívül felnõtt és U23-as válogatottunk is szerepelt. Az egyenes kieséses szakaszban azonban egyszer sem vettek részt, így érdemben a bajnoki végkimenetelt nem befolyásolták.
A bajnokságot a SZoESE uralta, akik három fordulót megnyertek, egyszer pedig az elõdöntõig jutottak. A szombathelyiek mellett a MAFC, a PEAC-Pingvinek és a Széchenyi KA együttese jutott még legalább kétszer a legjobb négy közé. Az egyhónapos elõcsatározások eredménye alapján 3×3-ban messzemenõ következtetést ettõl függetlenül nem lehet levonni. Egyrészt – ahogy fent is kiemeltük -, más-más körülmények jellemezték az erõfelmérõket. Ráadásul a bajnoki cím sorsáról egy új torna dönt. Azon az adott napon kell a legjobbnak lenni. Bár nyilvánvalóan az elõcsatározások mutatnak egyfajta állapotot és nem utolsó sorban azt, hogy mely csapatok mennyire erõs motivációs bázissal dolgoznak.
A 2019-es 3×3-as Felnõtt Nõi Bajnokság nyolcas döntõjének mezõnye
– SZoESE
– MTK Budapest
– MAFC
– Széchenyi KA Gyõr
– PINKK-PVSK
– DEAC
– Aluinvent DVTK
– PEAC-PÉCS Pingvinek