Hirdetés
Archivum

Szombaton rendezték a Gordana Kovaèeviæ emlékmérkõzést



:

:

Hirdetés

Szombaton Versecen rendezték az immár hagyományos Gordana Kovaèeviæ emlékmérkõzést. Az egész délutánt átívelõ programsorozat fõeseménye a KK Vr¹ac és Crvena Zvezda összecsapása volt.

Összesen három találkozóra került sor. A kora délutáni órákban elõbb a 2000-2001-es születésû tehetségek mérték össze az erejüket, majd az 1998-1999-es születésû játékosok mérkõzése következett. A Szerb Kosárlabda Szövetség az eseményre nemcsak a jövõ sztárjait hívta meg, hanem a lelátón számtalan egykori nagy klasszis is helyt kapott. Igyekeztek ugyanis Gordana Kovaèeviæ korábbi szerb csapattársait összegyûjteni, akik közül közel 30-an elfogadták a meghívást.

A vendégek között feltûnt a gyõriek buszbalesetében bal lábát elveszítõ Natasa Kovacevic is, aki a hét elején Belgrádban a Szerb Olimpiai Bizottság hagyományos évzáró gáláján vehette át a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Pierre de Coubertin díját.

A fõmérkõzés elõtt egy videóval idézték fel Gordana Kovaèeviæ karrierjét, majd a Crvena Zvezda egy kisebb ajándékkal kedveskedett az egykori kiváló játékos hatéves kisfiának. A találkozón az eredmény másodlagos volt, de a KK Vr¹ac a 22 pontos Marina Markovic, illetve a 17-17 egységig jutó Jovana Jaksic és Marina Mandic vezérletével 80-70-re legyõzte a fõvárosi gárdát.

Hirdetés